Elkészült a Budapesti Vonósok Kamarazenekar 2026/2027-es évadfüzete. Lapozzon bele itt az oldalon, vagy töltse le PDF-ben!
Lebilincselő élményben lehetett részük azoknak, akik részt vettek az „Alma és fája” koncertsorozat legutóbbi hangversenyén. A sorozat minden alkalommal egy-egy család több generációját mutatja be, akik önállóan is elismert művészek, de így, együtt fellépni, számukra is különleges alkalom. Legutóbb Berecz Mihály, Junior Prima-díjas zongoraművész és édesapja, Berecz András Kossuth-díjas énekes, népmesegyűjtő és mesélő volt a Budapesti Vonósok vendége. Haydn két korai zongoraversenyét virtuóz előadásban hallhattuk Berecz Mihálytól, a legnagyobb stílusbiztonsággal, a zenekarral teljes összhangban. Az estén Mozart Kis éji zenéje mellett megszólalt Veress Sándor Négy erdélyi tánca is, közben a zeneművek karakteréhez kapcsolódva Berecz András improvizatív meséi egészítették ki a műsort. A „komolyzenei” koncert ellenére a közönség nevetőizmai időnként komolyan igénybe lettek véve! Az est, és az egész sorozat házigazdája Molnár Szabolcs zenetörténész, aki sok érdekességet mesélt a darabokról, és a vendégművészeket is színpadi beszélgetésre hívta.
A legközelebbi Alma és fája koncert 2027. február 12-én lesz a BMC-ben, ahol az Eredics család mutatkozik be. A műsoron Vivaldi concertók és délszláv zene, természetesen a Budapesti Vonósokkal és Pilz János koncertmesterrel, érdemes eljönni!
Addig is nézegessék az előző koncert fotóit!
„Amire büszkék vagyunk, az a kezdetektől meglevő jó légkör, a baráti viszony a tagok között, ez szerencsére nem változott, a hangulat ma is nagyon jó” – mondja Pilz János hegedűművész, a Budapesti Vonósok Kamarazenekar koncertmestere, akit többek között a kamarazenekari koncertmesterségről, kedvenc kamarazenekari darabjáról is kérdeztünk.
A Budapesti Vonósok nem ismeretlen együttes a zenehallgatók körében, mondanál néhány szót az együttesről?
P. J.: A „Vonósok” közel öt évtizede működő kamarazenekar, a jófajta hagyományok őrzése és a folyamatos megújulás egyaránt jellemzi. Az alapító fiatalok 1977-ben kezdtek együtt zenélni a Zeneakadémián, néhányan közülük még játszanak a zenekarban, ahogy Botvay Károly tanár úr, az alapításkor felkért művészeti vezető is figyelemmel kíséri a zenekar életét. Tavaly december 28-án ünnepi koncerttel köszöntöttük tanár urat 92. születésnapján a Zeneakadémián. Reméljük, még sok ilyen alkalomban lesz részünk! Amire büszkék vagyunk, az a kezdetektől meglevő jó légkör, a baráti viszony a tagok között, ez szerencsére nem változott, a hangulat ma is nagyon jó. Fontos, hogy ne csak a koncerteken legyen meg az összhang, hanem a mindennapok, a próbák, az utazások alkalmával is, mert ez kihat az együttjátékra.
Miben jelent mást egy kamarazenekarban játszani a nagyzenekarhoz képest?
P. J.: A kamarazenekar talán az egyik legideálisabb zenélési forma vonósoknak, mivel néhány ember alkot egy szólamot. Összesen 16-17-en játszunk egy hangversenyen, ezért ugyanannyira fontos a zenészek egyéni kvalitása és alkalmazkodóképessége. Pontosnak, gyorsnak és sokszor improvizatívnak is kell lennünk. Nagyon érdekes az együttjáték pszichológiája, ha bármelyik szólam játszik egy jól sikerült frázist, akkor a többiek is szárnyakat kapnak, míg ha bármilyen kicsi, akár a közönség számára alig észrevehető baleset történik, az is tovább tud terjedni azonnal. Általában karmester nélkül játszunk, a koncertmester irányítja a zenekart, ez nagyobb önállóságot is ad a zenészeknek.
Hogyan lehet megtanulni a kamarazenekari koncertmesterséget?
P. J.: Az együttjátszva-vezetést ilyen formában nem tanítják, csak a gyakorlatban lehet elsajátítani. Jómagam 2012 óta vagyok az együttes koncertmestere. Nagyon érdekes volt, mikor elkezdtem itt dolgozni, bár játszottam szimfonikus zenekarban, ma is a Budapesti Fesztiválzenekar tagja vagyok, de előtte 23 évig szinte kizárólag vonósnégyeseztem, így meg kellett tanulnom, hogy hogyan működik egy kamaraegyüttes próbákon és koncerteken. Nem könnyű feladat, hiszen én is játszom a prím szólamot, ugyanakkor irányítanom kell az egész zenekart. Kölcsönösen meg kellett tanulnunk egymás zenei viselkedését, a koncerteken nekem például azt, hogy mennyi kockázatot lehet vállalni, hogyan kell irányítani ahhoz, hogy a zenélés homogén, ugyanakkor rugalmas is legyen. Az eltelt évek legfontosabb tanulsága, hogy ha századszor is játsszuk például Csajkovszkij Vonósszerenádját, igazán akkor lesz jó, ha a próbák alatt találunk/találok benne valamit, ami nem tűnt fel addig, ami új dimenziókat nyit a darabban.
Van kedvenc kamarazenekari darabod?
P. J.: Az egyik legszebb mű, amit játszhatunk, Bartók Divertimentója, előadása minden alkalommal a legnagyobb koncentrációt és ihletettséget igényli.
Hogy áll össze egy évad programja a zenekarnál?
P. J.: Nagybőgőművészünk, Lendvay Krisztina találja ki a repertoár jellemző darabjait, igényesen, nagyszerű ötletekkel, aztán többen döntünk a végső műsorról, a meghívandó szólistákról. Egy jól felépített műsor legalább olyan fontos, mint maga az előadás. Ezen kívül igyekszünk kitalálni olyan alkalmakat, amikor egy kicsit másfele is kalandozhatunk, ilyen a Zene-Szó bérletünk a Festetics Palotában, amikor a költészet és a zene találkozik. Szerencsére a Bartók utáni évtizedekben sok nagyszerű magyar darab született vonószenekarra, és kortárs műveket is örömmel adunk elő. Két, saját rendezésű fesztiválunk, a nyár eleji Zenezug Fesztivál az Óbudai Társaskörben, illetve a korábban Fertődön, néhány éve már Pápán rendezett Haydn Fesztiválunk is kiváló alkalom arra, hogy ne csak a megszokott műsorainkat adjuk elő. Pápán játszottunk már kisoperát, a Zenezug Fesztiválon pedig kapcsolódtunk jazzel és a népzenével is. Egyszóval mindent elkövetünk, hogy minél érdekesebb legyen az, amit csinálunk, a közönség számára és számunkra is. A rutin persze fontos, de csak amíg segít, aztán egy ponton mindig meg kell állni, és újra meg kell találni azt, amitől jó dolog zenélni. Úgy érzem, ebben is erős az egység közöttünk.
Megjelent a Pesti Műsor 2025. márciusi számában. Fotó: Bekker Films
„Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” – olvashatjuk a Bibliában, amikor Pál apostol Milétuszban Jézus szavaira emlékeztet bennünket (Apostolok Cselekedetei 20, 35.). Adakozni ma már sokféleképpen lehet, ilyenkor pedig maga az adakozó válik gazdagabbá – ezúttal a jó lelkiismeret nyújtotta öröm mellett a zenei élménynek is köszönhetően, amivel a Budapesti Vonósok ajándékozza meg a közönséget jótékonysági hangversenyein.
A Liszt-díjas Pilz János koncertmesteri és a Kossuth-díjas Botvay Károly művészeti vezetésével működő, világjáró vonószenekar a barokk zene gyöngyszemeivel, ismert szerzők – Händel, Telemann és Vivaldi – aránylag ritkán hallható műveivel örvendezteti meg hallgatóságát az idei évadban tartott jótékonysági hangversenyeivel, melyek esetében a leginkább egy-egy szerzőre való fókuszáláson túl közös vonás még, hogy egy-egy remek akusztikájú budapesti templomban élvezhetjük azokat, a barokk repertoár kapcsán ez még ráadásul autentikus élménynek is mondható. A jótékony szervezetek, amelyek számára a zenekar a gyűjtést szervezi, beteg, illetve hátrányos helyzetű gyerekek, családok életét igyekszik szebbé vagy legalább elviselhetőbbé varázsolni a mindennapokban, emberfeletti munkájuk révén.
Az első, október 8-i koncertre a Káposztásmegyeri Szentháromság Plébániatemplomban kerül sor, amelyen a Magyarországi Református Egyház által fenntartott Bethesda Gyermekkórház a gyűjtés kedvezményezettje. Az évente közel 170.000 beteg gyermeket ellátó kórház közép-európai régióban az egyedüli egyházi fenntartású gyermekkórház. A jótékonysági esten Georg Friedrich Händel zenéje kerül középpontba, na meg a B-dúr hangnem. Egy hegedűverseny Pilz János szólójával és egy concerto grosso mellett Elek Petra szopránján egy ritkán hallható latin nyelvű motetta, a Silete venti (Szélcsend) szólal meg, melynek szövege az isteni szeretetet hangoztatja.
Az ezt követő jótékonysági koncertre 2024. február 11-én kerül sor, a XI. kerület Boldog Meszlényi Zoltán Templomban, a Kárpátaljai Családokért Egyesület javára. A szervezet a Szent Márton Karitász Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány égisze alatt bár 2015 óta működik, a mostani nehéz időkben különösen nélkülözhetetlenné vált a munkájuk a térségben. Közel 50 szociális és oktatási intézményt hoztak létre a rászorulóknak, amelyek fenntartásában azóta is aktívan részt vesznek. A februári programot a Budapesti Vonósok Georg Philipp Telemann muzsikájának szenteli – minden idők legtermékenyebb szerzőjének színes életművéből hallhatunk majd egy divertimentót, egy motettát Bán Balázs zengő basszusán, egy háromhegedűs versenyművet Takácsné Nagy Gabriella, Windberg Anna és Rónaszéki Tamás szólójával, illetve az időről időre felcsendülő, stilizált táncokat felvonultató, népi dudát imitáló tételéről La Musette alcímen ismert szvit
Az évad utolsó, adakozást szorgalmazó hangversenyét május 5-én tartja a Budapesti Vonósok együttese a Zugligeti Szent Család Plébániatemplomban. A koncert bevétele ez alkalommal az életveszélyesen beteg gyermekek kívánságait teljesítő Csodalámpa Alapítvány számára folyik be, a szerző pedig ha nem is feltétlenül beteg, de árva gyerekek között dolgozhatott annak idején a velencei Ospedale della Pietà lányai között. A vörös haja miatt rőt papként is emlegetett Antonio Vivaldiról van szó, akinek számos versenyművét és oratorikus alkotását a velencei intézet lánygyermekei mutattak be a szerző betanításával és irányításával. A koncerten Vivalditól két ritkábban hallható sinfonia, egy motetta Dolhai Luca szopránszólójával, illetve az együttes szólistáinak, Surján Péter, Lang Ildikó és Miklós Adél közreműködésével egy háromhegedűs versenymű szólal meg.
Csodás atmoszférájú, különleges műsorösszeállításokat hallhat tehát a Budapesti Vonósok templomi koncertjeinek közönsége, és az már csak „hab a tortán”, hogy egy-egy nemes ügyet támogathatunk azzal, ha ellátogatunk ezekre a hangversenyekre az érzelmi-szellemi feltöltődés érdekében.
Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Botvay Károly Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa. Mai fejjel szinte felfoghatatlan, mégis igaz: húsz-húsz évet dolgozott együtt a Bartók Vonósnégyessel, majd az Új Budapest Vonósnégyessel is változatlan összeállításban, és még 91 évesen is részt vesz a közel fél évszázados Budapesti Vonósok próbáin.
Egy felejthetetlen, teltházas koncerttel ünnepeltük Lencsés Lajost a Budapest Music Center színpadán. Bendzsel Miklós, a Budapesti Vonósok Alapítványa kuratóriumának elnöke az alábbi levéllel köszönti az idén 80. éves művészt:
ERŐS HANGÚ FA – LENCSÉS LAJOS OBOISTA 80. SZÜLETÉSNAPI KONCERTJE A BUDAPESTI VONÓSOKKAL A BMC-BEN
… csodálatos nemesség, éberség, stílusérzék, kollegiális közvetlenség, finom humor, természetes szerénység …
Szent Ágoston: A zenében a muzsika isteni mivoltát kell csodálni
és nem a muzsikus képességét …
Lencsés Lajos két esztendeje a fenti erényekkel méltatta az elmúlt hetekben 90. születésnapját ünneplő Botvay Károly csellóművészt és az Ő kamarazenekarát, a Budapesti Vonósokat – akkor kényszerűségből elmaradt közös koncertjük okán. Rövid video-üzenetében meggyőződéssel idézte Szent Ágoston mottóba emelt maximáját; ez az alázat is röpteti oly magasságokba előadóművészetét, jelenléte kisugárzását.
Január 18-án az ünnepelt és az együttes Gőz László vendégszeretetét élvezve tanúságot tett arról, hogy a hajdani méltató milyen kivételes fokon testesíti meg mindazt, amivel maga írta körül az arisztotelészi létmódot: a szerzett készséget arra, hogy jól cselekedjünk … Ez az est terített asztal, főhajtás és a saját erő kiáramlásának ünnepi alkalma volt, dorogi honfiakkal közösen.
Dalbergia melanoxyon, a grenadilfa fateste az a tömör, olajos, az erdőtűznek is ellenálló geszt, amely az ’hautbois’ fafúvós hangszerek nagyra becsült, ritka kemény és nehéz, bíbor-barna vagy mélyfekete alapanyaga. A nádsípos, kúpos furatú hangszer légoszlopának rezonanciái a teljes felhangsort tartalmazzák. A csellóhoz hasonlóan, a fúvósok családjában az emberi hanghoz legközelebb álló lágy és átható hangja méltán ébreszt rajongást.
Az ünnepelt összeállította program első darabjaként Bach 1727-ből származó, a lipcsei Tamás-templom karnagyaként 42 éves korában komponált kantátája (Ich bin vergnügt mit meinen Glücke – Megelégszem sorsommal), szoprán ének- és oboaszólóval hangzott fel (BWV 84). A szerény, nyugodt bizakodás odaadása az ölelkező motívumokban, a két-két rövid Áriában és Recitatívóban és a zárókorál emlékezetes imafohászában visszhangzott Jónás Krisztina énekében.
A Zeneakadémián egy évszázada csaknem három évtizedet oktató bajor Koessler János 12 német nyelvű kamaradalát vonósnégyes, oboa – kürt páros és a drámai, erős és csillogó hangszínnel, sokszínű kifejezőkészséggel megáldott kiváló szoprán előadásában élvezhette a teltházas közönség.
Az est csúcspontja a szünet után következett. Lencsés Lajos, mint a magyar peregrinus muzsikusok „monostorául” is szolgáló Budapest Music Center vendége meghatottan osztotta meg velünk előző estéjének élményét, az ott élő Kurtág Györggyel való örökre emlékezetes beszélgetésének benne keltett visszhangját. A Mester meglepetése pedig kivételes gesztussal nyűgözte le: egy személyes ajánlású miniatűrt, egy nagy lélegzetnyi fuvallatú Hommage kottalapját nyújtotta át Neki születésnapi ajándékul. Kurtág György az erkélyről mosollyal nyugtázta a megosztott történetet, s lélegzet visszafojtva hallgathattuk meg a szerzővel együtt az először felhangzó laudáló fohászt …
Hommage à Lencsés Lajos 80: előttem a tizenkét ütem oboára, Sostenudo, poco andante, egyszersmind dolce, espressivo, semplice … fennen piú intenso, majd leszálló parlando, sonore … fennsíkra kapaszkodó megnyugvás: con intimitá.
A japán rövid versek átírásunkban ötsoros, több szótagú válfaja (tanka) és a három soros, leheletnyi haiku között lengedez, utal rá az ünnepelt is, még mielőtt ajkai közé szorítja a kettős nádszál-sípot.
Mint rövid szalagú, színes csíkos rojtú, szent szöveges imazászló, lassú csapású lobogással. A szabadságban élő sirály röpte méri föl így a lankás toszkán vagy provence-i dombokat, bércre és szurdokra lesve, a tengerre várakozva …
Tapsunkkal a szívünk száll fel a Mester erkélyére, időn kívüli hálás mosolyban olvad egybe muzsikus és hallgató, az ünneplő közösség egy becses időkapszulával gazdagodott …
Farkas Ferenc 1994-es Aria e rondo all’ ungherese című darabja oboa- és hegedűszólókkal gombolyított vonószenekari remekmű, a stílusjegyek a két nemzet örökségéből merítenek, magyar történeti jelenetek egy olaszos falikárpiton, Pilz János koncertmesterrel megkapó összhangban és váltakozva …
A Budapesti Vonósok Weiner Leó iránti hódolatának egyik legihletettebb első Divertimento előadása következett, az anyaföld és a hazavágyás kamara-himnuszaként.
A vallomásos beszélgetéssel egybefűzött est záródarabja Kodály Zoltán Epigrammák (1954) című fűzére, amelyek 9 kis tétele Kistétényi Melinda bukolikus énekverseivel (1958) vált kedvelt, kamara-átiratú „zenei éremmé” (Hollós Máté). Lencsés Lajos oboa (angolkürt) átirata pedig az elégikus emelkedettből libben a csipkelődő disztichonok világába: nagynevű hazánkfia így lényegült Camus-t idéző filozófusból a joie de vivre, az életöröm követévé.
90. születésnap, 45 év a Budapesti Vonósok élén, 6000 koncert 5 kontinensen. A szép számok a többek között Liszt-, Kossuth-, Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas Botvay Károly eddigi izgalmas életét rejtik. Már ennyiből is sejtheti még a kevéssé bennfentes közönség is: élő legendáról van szó! De személyesebb irányba terelve a szót, idézzük csak Fülei Balázs zongoraművész gondolatait, aki laudációt mondott a Zeneakadémia professor emeritusáról az idei Weiner Leó-emlékdíj átadásakor: „Szerencsésnek mondhatja magát mindenki, aki Botvay tanár úrnál tanult vagy tanul éppen most. Ízlésvilága, értékrendje jelenné teszi a múltat, termékeny keretet ad a jövőnek.”
Botvay gazdag életútját a számok és díjak mellett az állomások is jelzik: tanárai között tudhatta Friss Antalt, Banda Edét, Weiner Leót és Mihály Andrást, tagja, majd szólócsellistája volt a Magyar Állami Operaház zenekarának, muzsikált a Bartók, a Végh és az Új Budapest Vonósnégyesben, kamarazenére taníthatta a zeneakadémistákat, és megalapította, valamint máig vezeti a Budapesti Vonósokat.
December 28-án Botvay Károly 90. születésnapját ünnepli – közhelyesen szólva – „mindenki, aki számít” a hazai zenei életben. A 90 évről elmondhatjuk, hogy minden ember esetében mérföldkő, ha megéri, és ezt meg kell ünnepelni, de egy olyan muzsikus kapcsán, aki Weiner Leó tanításait és szellemiségét adhatta tovább muzsikustársainak és tanítványainak, aki a legkiválóbb hazai kvartettek tagjaként, majd a Budapesti Vonósok művészeti vezetőjeként öregbítette a magyar (kamara)zene és zenészek hírnevét a nagyvilágban, mindenképp történelmi pillanat! A születésnapi köszöntőt a kiváló csellista és művészeti vezető természetesen elsősorban saját együttesétől kapja, de hallhatjuk játszani aznap este Rohmann Ditta csellóművészt, valamint Vigh Andrea hárfaművészt, a Zeneakadémia rektorát. A műsoron a Botvay tanár úr által igen szeretett és nagyra becsült Carl Philipp Emanuel Bach zenéje, valamint egykori mestere, Weiner Leó művei csendülnek fel. Az ünnepléshez a patinás helyszínt pedig mindannyiunk szeretett Zeneakadémiája biztosítja.
Fotó: Szász Marcell
Program:
Carl Philipp Emanuel Bach: e-moll szimfónia, Wq 178
Carl Philipp Emanuel Bach: A-dúr csellóverseny, Wq 172
–
Weiner Leó: Románc, op. 29
Weiner Leó: Pasztorál, fantázia és fúga, op. 23
KÖZREMŰKÖDIK:
Vigh Andrea (hárfa)
Rohmann Ditta (cselló)
Budapesti Vonósok
koncertmester: Pilz János
művészeti vezető: Botvay Károly
Hírlevél feliratkozás
A hírlevélre történő feliratkozásommal elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltakat.
© 2017 – 2023 – Budapesti Vonósok Alapítványa – 1036 Budapest, Kiskorona utca 7. | Impresszum
