ERŐS HANGÚ FA – LENCSÉS LAJOS OBOISTA 80. SZÜLETÉSNAPI KONCERTJE A BUDAPESTI VONÓSOKKAL A BMC-BEN
… csodálatos nemesség, éberség, stílusérzék, kollegiális közvetlenség, finom humor, természetes szerénység …
Szent Ágoston: A zenében a muzsika isteni mivoltát kell csodálni
és nem a muzsikus képességét …
Lencsés Lajos két esztendeje a fenti erényekkel méltatta az elmúlt hetekben 90. születésnapját ünneplő Botvay Károly csellóművészt és az Ő kamarazenekarát, a Budapesti Vonósokat – akkor kényszerűségből elmaradt közös koncertjük okán. Rövid video-üzenetében meggyőződéssel idézte Szent Ágoston mottóba emelt maximáját; ez az alázat is röpteti oly magasságokba előadóművészetét, jelenléte kisugárzását.
Január 18-án az ünnepelt és az együttes Gőz László vendégszeretetét élvezve tanúságot tett arról, hogy a hajdani méltató milyen kivételes fokon testesíti meg mindazt, amivel maga írta körül az arisztotelészi létmódot: a szerzett készséget arra, hogy jól cselekedjünk … Ez az est terített asztal, főhajtás és a saját erő kiáramlásának ünnepi alkalma volt, dorogi honfiakkal közösen.
Dalbergia melanoxyon, a grenadilfa fateste az a tömör, olajos, az erdőtűznek is ellenálló geszt, amely az ’hautbois’ fafúvós hangszerek nagyra becsült, ritka kemény és nehéz, bíbor-barna vagy mélyfekete alapanyaga. A nádsípos, kúpos furatú hangszer légoszlopának rezonanciái a teljes felhangsort tartalmazzák. A csellóhoz hasonlóan, a fúvósok családjában az emberi hanghoz legközelebb álló lágy és átható hangja méltán ébreszt rajongást.
Az ünnepelt összeállította program első darabjaként Bach 1727-ből származó, a lipcsei Tamás-templom karnagyaként 42 éves korában komponált kantátája (Ich bin vergnügt mit meinen Glücke – Megelégszem sorsommal), szoprán ének- és oboaszólóval hangzott fel (BWV 84). A szerény, nyugodt bizakodás odaadása az ölelkező motívumokban, a két-két rövid Áriában és Recitatívóban és a zárókorál emlékezetes imafohászában visszhangzott Jónás Krisztina énekében.
A Zeneakadémián egy évszázada csaknem három évtizedet oktató bajor Koessler János 12 német nyelvű kamaradalát vonósnégyes, oboa – kürt páros és a drámai, erős és csillogó hangszínnel, sokszínű kifejezőkészséggel megáldott kiváló szoprán előadásában élvezhette a teltházas közönség.
Az est csúcspontja a szünet után következett. Lencsés Lajos, mint a magyar peregrinus muzsikusok „monostorául” is szolgáló Budapest Music Center vendége meghatottan osztotta meg velünk előző estéjének élményét, az ott élő Kurtág Györggyel való örökre emlékezetes beszélgetésének benne keltett visszhangját. A Mester meglepetése pedig kivételes gesztussal nyűgözte le: egy személyes ajánlású miniatűrt, egy nagy lélegzetnyi fuvallatú Hommage kottalapját nyújtotta át Neki születésnapi ajándékul. Kurtág György az erkélyről mosollyal nyugtázta a megosztott történetet, s lélegzet visszafojtva hallgathattuk meg a szerzővel együtt az először felhangzó laudáló fohászt …
Hommage à Lencsés Lajos 80: előttem a tizenkét ütem oboára, Sostenudo, poco andante, egyszersmind dolce, espressivo, semplice … fennen piú intenso, majd leszálló parlando, sonore … fennsíkra kapaszkodó megnyugvás: con intimitá.
A japán rövid versek átírásunkban ötsoros, több szótagú válfaja (tanka) és a három soros, leheletnyi haiku között lengedez, utal rá az ünnepelt is, még mielőtt ajkai közé szorítja a kettős nádszál-sípot.
Mint rövid szalagú, színes csíkos rojtú, szent szöveges imazászló, lassú csapású lobogással. A szabadságban élő sirály röpte méri föl így a lankás toszkán vagy provence-i dombokat, bércre és szurdokra lesve, a tengerre várakozva …
Tapsunkkal a szívünk száll fel a Mester erkélyére, időn kívüli hálás mosolyban olvad egybe muzsikus és hallgató, az ünneplő közösség egy becses időkapszulával gazdagodott …
Farkas Ferenc 1994-es Aria e rondo all’ ungherese című darabja oboa- és hegedűszólókkal gombolyított vonószenekari remekmű, a stílusjegyek a két nemzet örökségéből merítenek, magyar történeti jelenetek egy olaszos falikárpiton, Pilz János koncertmesterrel megkapó összhangban és váltakozva …
A Budapesti Vonósok Weiner Leó iránti hódolatának egyik legihletettebb első Divertimento előadása következett, az anyaföld és a hazavágyás kamara-himnuszaként.
A vallomásos beszélgetéssel egybefűzött est záródarabja Kodály Zoltán Epigrammák (1954) című fűzére, amelyek 9 kis tétele Kistétényi Melinda bukolikus énekverseivel (1958) vált kedvelt, kamara-átiratú „zenei éremmé” (Hollós Máté). Lencsés Lajos oboa (angolkürt) átirata pedig az elégikus emelkedettből libben a csipkelődő disztichonok világába: nagynevű hazánkfia így lényegült Camus-t idéző filozófusból a joie de vivre, az életöröm követévé.
Jegyek
