Németh Mátyás

Muzsikus családban született, Győrben. Első hegedűtanára édesapja volt. 2008-ban diplomázott a Varga Tibor Zeneművészeti Intézetben, Svikruha Márta tanítványaként. Több versenyen ért el kitűnő eredményt; 2005-ben megkapta az az Országos Kamarazenei Verseny nívódíját,  2008-ban az Országos Főiskolai Vonósversenyen ért el 1. helyezést és rektori díjat is kapott. Több Zathureczky hegedűverseny díjazottja.

2008-tól  a Zeneakadémia hallgatója, Perényi Eszter osztályában Az egyetem zenekarának koncertmestereként számos hazai és külföldi koncerten vett részt. 2010-ben a Győri Filharmonikus Zenekar kíséretével tartotta diplomakoncertjét a győri Richter-teremben. 

Koncertmesterként vett részt Kocsis Zoltán frissen alapított zenekara, a közép-európai egyetemeket összeláncoló Eufonia együttes turnéján 2011-ben.

2020-tól a Concerto Budapest, 2013 óta pedig a Budapesti Vonósok állandó tagja.