Tóth-Kissné Lang Ildikó

2015 óta vagyok a Budapesti Vonósok tagja.

Hegedűművészi pályafutásom Győrben kezdődött. A Győri Zeneművészeti Szakközépiskolában tanárom,  Bakosné Tripolszki  Teréz irányításával számos megmérettetésen vehettem részt, kétszer díjazott voltam az Országos Koncz János hegedűversenyen.

A Zeneakadémián Halász Ferenc és Kapás Géza irányítása alatt folytattam tanulmányaimat. Eközben hallgatója lettem a Dresdener Akademie für Alte Musik-nak, ahol Simon Standage-től tanulhattam.

Ez időben alakult az Orfeo zenekar Vashegyi György vezetésével, melynek azóta is aktív tagja vagyok.

Tanulmányaim vége felé elnyertem a Magyar Rádió Szimfónikus Zenekarának Jeunesse-ösztöndíját, majd ugyanitt szerződéses tag lettem.

Kisegítőként évekig játszottam a Budapesti Fesztiválzenekarban.

Régi zenei pályafutásom során számos együttessel dolgoztam-dolgozom, számos lemezfelvétel résztvevője voltam.

Ezek a Savaria Barokk Zenekar  (Németh Pál), Capella Savaria  (Kalló Zsolt), Esterházy Hofkapelle  (Rácz Márton), Concerto Armonico  (Szűts Péter, Spányi Miklós)

Nagybőgőművész férjemmel négy lány boldog szülei vagyunk.