1983-ban született Budapesten. Zenei tanulmányait az I.kerületi Farkas Ferenc Zeneiskolában kezdte.1998-2002 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban Pichner Teréz volt a tanára, majd 2002 és 2007 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója volt. Itt 2007-ben diplomázott Perényi Eszter osztályában.
2000-ben, 2001-ben és 2007-ben I.díjat nyert a balassagyarmati Nemzetközi Kortárs Zenei Előadói versenyeken. 2001-ben az Országos Koncz János Hegedűverseny Bach-különdíjasa volt. Több nemzetközi hegedűverseny, a Weiner Leó Kamarazene verseny, valamint ausztriai kamarazene fesztiválok szereplője. Részt vett Zakar Brohn, Rados Ferenc hazai, illetve nemzetközi kurzusain.
2005-től a Danubia Szimfonikus Zenekarban, majd 2011 óta a Budapesti Vonósok Kamarazenekarban játszik, melynek 2012 óta tagja.