Takácsné Nagy Gabriella

Szólamvezető

Hegedűtanulmányait ötéves korában kezdte Miskolcon édesapja irányításával, majd ugyanitt a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta. Az Országos Koncz János Hegedűversenyen két alkalommal nyert különdíjat. A Zeneakadémián Bánfalvi Béla, Mihály András, Rados Ferenc, Gulyás Márta tanítványaként szerzett hegedűművész-tanári diplomát 1994-ben.

Ugyanebben az évben Gosztonyi-díjat kapott.  1991-ben a Weiner Leó Kamarazenei Versenyen első helyezést ért el az Amabile Vonósnégyes hegedűseként. Az együttessel számos külföldi turnén és mesterkurzuson vett részt, így például az Amadeus Quartet művészeinél tanulhatott Londonban.

Sokat koncertezett az Auer Vonósnégyes és a Forrás Kamarazenei Műhely tagjaként.  2003-tól részt vesz a Budapesti Fesztiválzenekar munkájában. Néhány év megszakítással 1994 óta a Budapesti Vonósok Kamarazenekar művésze, jelenleg szólamvezetője.