Egy régi műfaj, amely folyamatos megújulásra volt képes az évszázadok során, persze, bizonyos keretek közt. Vagy mégsem? Ahány zeneszerző, annyiféle szimfónia, de néha egyetlen komponista életművében is sokat változott műfaj és forma egyaránt. Októberi Zene-Szó koncertünkön Patkós Márton színművész közreműködésével ennek a változatosságnak eredünk nyomába.

A görög eredetű συμφωνία (ejtsd szümfónia) együtthangzást, összhangot jelent, és bár az olasz sinfonia szó alatt még mást értettek, és szinte valamennyi hangszeres művet sinfoniának
hívtak, a 18. századra, Haydnnek és a bécsi klasszikus mestereknek köszönhetően megszilárdult az így nevezett művek szerkezete. Persze a klasszikus modellt már Beethoven újraértelmezte, és szétfeszítette a szimfónia kereteit, a romantika és a 20. század szerzői pedig hol alázattal, az ősök iránti tisztelettel írták saját szimfóniáikat, hol lázadva, az korábbi mintáktól gyakran gyökeresen eltérve. A tinédzser Mendelssohn egytételes vonósszimfóniáját klasszikus példa, Carl Philipp Emanuel Bach művei nyomán írta, Sosztakovics kései Kamaraszimfóniája a szerző tragikus 8. vonósnégyesének zenekari átdolgozása, melyből a háború borzalmainak mementóját hallhatjuk ki, Britten Simple Symphony című műve pedig a zeneszerző gyerekkori témáiból, dallamaiból alkotott érettkori művet, a tételeknek alapvetően
táncos karaktert adva.