A Zeneakadémia minden magyar muzsikus, így a Budapesti Vonósok szívében is kiemelt helyet foglal el. És ahogyan a sokszínű épületben egyszerre megtalálható a régi és a modern, az otthonos és a patinás, ugyanúgy a Budapesti Vonósok együttese is a változatosság fontosságát hangoztatja koncertjeivel. Például akkor, amikor a világhírű cimbalomművészt, Lukács Miklóst hívja szólistának, aki bebizonyítja, hogy hungarikumnak számító hangszerével nem csak a népzene-világzene-jazz tengelyen lehet mozogni.

A programba például kis csavart – vagyis az építészeti hasonlatot folytatva egyfajta ornamentikát – hoz Johann Sebastian Bach népszerű a-moll hegedűversenye, amelyet ezúttal cimbalomszólóval hallgathatunk meg, és amely szép párt alkot a koncertet indító bachi „slágerrel”, a 3. Brandenburgi versennyel. A hangverseny tartópilléreit „B” betűs szerzők adják. Bach mellett a zenéjéből oly sok inspirációt merítő Bartók, és a második rész ritkaságnak számító kompozíciója, a Hegedűversenyéről ismert Max Bruch 1920-ban írt Oktettje, mely egészen 1996-ig nem jelent meg nyomtatásban. Az est szólistája, Lukács Miklós a világ egyik legfoglalkoztatottabb és legsokoldalúbb cimbalomművésze – akit az est folyamán komponistaként is megismerhetünk – ugyanolyan természeteséggel játszik jazz együttesekben és népzenei formációkban, mint ahogyan kortárs műveket szólaltat meg. Utóbbiak kapcsán ráadásul olyan zeneszerzők komponáltak számára darabokat, mint Eötvös Péter, Szakcsi Lakatos Béla, Vukán György, Borbély Mihály, Oláh Kálmán, Fekete Kovács Kornél vagy Bella Máté. Esterházy Péter 2011-es laudációjában a következőket mondta róla: „Lukács Miklós minden, csak nem provinciális. A provincia gazdagságából indít, de semmi nem idegen tőle, ami zene. Amiből saját hangot tud csinálni. Tüneményes művészete (létezésével, gyakorlatával) arra a fontos, és napjainkban egyre fontosabb, amúgy magától értődő tényre hívja föl a figyelmünket, hogy a hagyomány nem valamiféle múzeumi tárgy, amelyet ünnepkor meglátogatunk (hétfő szünnap!), tisztelettel és
nemesen unatkozva nézegetjük, noteszünkbe fölírjuk, ki van jelen, és ki nincs, és jóindulatú szigorral szólunk a teremőrnek, ha porosság esetét észleljük.”