Lukács Miklós és a Budapesti Vonósok

Helyszín

Zeneakadémia

Időpont

2023. szeptember 18.

Kezdés ideje

19:30

Rövid ismertető

A Zeneakadémia minden magyar muzsikus, így a Budapesti Vonósok szívében is kiemelt helyet foglal el. És ahogyan a sokszínű épületben egyszerre megtalálható a régi és a modern, az otthonos és a patinás, ugyanúgy a Budapesti Vonósok együttese is a változatosság fontosságát hangoztatja koncertjeivel. Például akkor, amikor a világhírű cimbalomművészt, Lukács Miklóst hívja szólistának, aki bebizonyítja, hogy hungarikumnak számító hangszerével nem csak a népzene-világzene-jazz tengelyen lehet mozogni.

A programba például kis csavart – vagyis az építészeti hasonlatot folytatva egyfajta ornamentikát – hoz Johann Sebastian Bach népszerű a-moll hegedűversenye, amelyet ezúttal cimbalomszólóval hallgathatunk meg, és amely szép párt alkot a koncertet indító bachi „slágerrel”, a 3. Brandenburgi versennyel. A hangverseny tartópilléreit „B” betűs szerzők adják. Bach mellett a zenéjéből oly sok inspirációt merítő Bartók, és a második rész ritkaságnak számító kompozíciója, a Hegedűversenyéről ismert Max Bruch 1920-ban írt Oktettje, mely egészen 1996-ig nem jelent meg nyomtatásban. Az est szólistája, Lukács Miklós a világ egyik legfoglalkoztatottabb és legsokoldalúbb cimbalomművésze – akit az est folyamán komponistaként is megismerhetünk – ugyanolyan természeteséggel játszik jazz együttesekben és népzenei formációkban, mint ahogyan kortárs műveket szólaltat meg. Utóbbiak kapcsán ráadásul olyan zeneszerzők komponáltak számára darabokat, mint Eötvös Péter, Szakcsi Lakatos Béla, Vukán György, Borbély Mihály, Oláh Kálmán, Fekete Kovács Kornél vagy Bella Máté. Esterházy Péter 2011-es laudációjában a következőket mondta róla: „Lukács Miklós minden, csak nem provinciális. A provincia gazdagságából indít, de semmi nem idegen tőle, ami zene. Amiből saját hangot tud csinálni. Tüneményes művészete (létezésével, gyakorlatával) arra a fontos, és napjainkban egyre fontosabb, amúgy magától értődő tényre hívja föl a figyelmünket, hogy a hagyomány nem valamiféle múzeumi tárgy, amelyet ünnepkor meglátogatunk (hétfő szünnap!), tisztelettel és
nemesen unatkozva nézegetjük, noteszünkbe fölírjuk, ki van jelen, és ki nincs, és jóindulatú szigorral szólunk a teremőrnek, ha porosság esetét észleljük.”

Program

J. S. Bach 3. G-dúr Brandenburgi verseny BWV 104

J. S. Bach a-moll hegedűverseny BWV 1041 (cimbalom szólóval)

Bartók Béla Román népi táncok

Lukács Miklós Hajnali dal

M. Bruch B-dúr Oktett op. posth.

Művészek

Lukács Miklós cimbalom

Budapesti Vonósok

Pilz János koncertmester

Botvay Károly művészeti vezető

A Budapesti Vonósok évadnyitó hangversenye
Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 1.
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében I.
Adventi Muzsikálás
Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 2.
Karácsonyi Oratórium BWV 248 (I., II., III. kantáta)
VÁLTOZÁS! - Farkas Gábor és a Budapesti Vonósok koncertje
Előszilveszteri koncert a Hot Jazz Banddel
Szőke Zoltán és a Budapesti Vonósok - Múlt és Jelen
Mendelssohn közelében I.
Karácsonyi Oratórium BWV 248 (IV., V., VI. kantáta)
Fassang László és a Budapesti Vonósok koncertje
Richard Strauss - maraton
Társasköri kamara I. - Klasszikus romantika
HANGOLÓDÁS - Ifjúsági hangverseny a Góbé Zenekarral
Operajátszóház - Purcell: Dido és Aeneas
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében II.
Mendelssohn közelében II.
Balázs János és a Budapesti Vonósok (Lutry - Svájc)
Társasköri kamara II.
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében III.
Bach: János-passió BWV 245
Bach: János-passió BWV 245
Berecz András, Berecz Mihály és a Budapesti Vonósok koncertje
Operajátszóház - Mozart: Don Giovanni
VÁLTOZÁS! - Szokolay Ádám és a Budapesti Vonósok - Múlt és Jelen
Mendelssohn közelében III.
Ifjú tehetségek a Budapesti Vonósokkal
A Bach-hét záró hangversenye
Miből lesz a cserebogár?
Lencsés Lajos és a Budapesti Vonósok
Szép Bence - Interaktív stand up vs. Komolyzene
Oláh Dezső Vibratone Quartet - Bartók in Blue
Szalóki Ági és a Budapesti Vonósok
MEGNYITÓ KONCERT - Pálfalvi Tamás és a Budapesti Vonósok
A Hot Jazz Band és a Budapesti Vonósok koncertje
Az úrhatnám szolgáló - vígopera
Vörös Eszter, Másik János és a Budapesti Vonósok
Völgykomolyzene - Művészetek Völgye
A Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese - Művészetek Völgye
Ars Sacra Fesztivál - Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese
"A világ, mint lehetőség integet" - Vörös Eszter, Másik János és a Budapesti Vonósok koncertje
Zenezsámoly - Ötven perc alatt a Föld körül a Budapesti Vonósokkal
Alapérzelmek a zenében - Szomorúság
A zene fővárosai: PRÁGA - Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok
Itáliai körúton a Budapesti Vonósokkal - Zeneakadémiai bérlet
Klasszikusok tükrében I.
Kiskorona - kamara I.
Ifjú tehetségek a Weinerből
"Állati jó" zenék - Zenezsámoly II.
A zene fővárosai: NÁPOLY – Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok
Karácsonyi oratórium 1.
Botvay 90
Klasszikusok tükrében II.
Karácsonyi oratórium 2.
Happy Birthday, Mr. Lencsés!
A titokzatos kotta - Zenezsámoly 3.
Változatok egy szopránhangra
Prokofjev-maraton
Itthon-Otthon - 1. „amit egy prímás ihletett”
Klasszikusok tükrében III.
Alapérzelmek a zenében - Harag
Kecskés D. Balázs szerzői koncertje
J. S. Bach: Máté-passió BWV 244 (1. rész)
J. S. Bach: Máté-passió BWV 244 (2. rész)
Csengery Dániel: Holle Anyó - bemutató
Harc és Diadal
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Itthon-Otthon - 2. „Így vigad a Magyar”
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Ligeti 100 - Ligeti és Mesterei
Ifjú tehetségek a Weinerből
Miből lesz a cserebogár?
II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál – A Nemzeti Énekkar és a Budapesti Vonósok koncertje
II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál – A Nemzeti Énekkar és a Budapesti Vonósok koncertje - TIHANY
Haydn-tól Erkelig Bősze Ádámmal
Langer Ágnes és a Budapesti Vonósok
Záróhangverseny a Budapesti Vonósokkal
Zenés tárlatvezetés a pápai Esterházy-kastélyban
Castle tours
A Rege
Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese - Művészetek Völgye 2023
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - Váczi Dániel és a Budapesti Vonósok
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - Seleljo Erzsébet és a Budapesti Vonósok
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - ifj. Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok
Lukács Miklós és a Budapesti Vonósok
A Szent Efrém Férfikar és a Budapesti Vonósok koncertje
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Zene Világnapja 2023
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
A 25. Jubileumi Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál Gálakoncertje
A Budapesti Vonósok jótékonysági hangversenye a Bethesda Gyermekkórház javára
Zene-Szó koncertsorozat - 1. Szimfóniák szárnyán
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Klasszikusok tükrében
Ifjú tehetségek a Weinerből
Karácsony a Társaskörben
Bach: Karácsonyi oratórium 1. rész
Botvay 91
Bach: Karácsonyi oratórium 2. rész
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
A Budapesti Vonósok Jótékonysági hangversenye a Kárpátaljai Családokért Egyesület javára
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Alma és Fája koncertsorozat - Kelemen Barnabás, Kelemen Gáspár és a Budapesti Vonósok
Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok
A Budapesti Vonósok Jótékonysági hangversenye a Csodalámpa Alapítvány javára
A Budapesti Vonósok és a Weiner Leó Zeneművészeti Szakgimnázium közös koncertje
Zene-Szó koncertsorozat - 2. Kis éji muzsika
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Miből lesz a cserebogár?
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Barangoló Koncertek - A szerelem útján
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Táncház a Góbé Együttessel
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Klasszikustól népzenéig - A Góbé Zenekar és a Budapesti Vonósok
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Klasszikustól jazzig - Oláh Kálmán Quartet és a Budapesti Vonósok
XXVII. Haydn Fesztivál - Pápa, Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok
XXVII. Haydn Fesztivál - Pápa, a Győri Ütőegyüttes és a Budapesti Vonósok
XXVII. Haydn Fesztivál - Pápa, Csáky András és a Budapesti Vonósok

Közelgő koncertjeink