A magyar klasszikus zene kimeríthetetlen kincsesbánya. A Budapesti Vonósok új, Itthon–Otthon elnevezésű sorozata ennek az állításnak az igazolására tesz kísérletet. Mert bár Erkel, Liszt, Bartók és Kodály neve juthat először eszünkbe, időnként érdemes ráeszmélnünk arra, hogy egyrészt a nagy szerzők műveit sem ismerjük igazán, másrészt van élet az említett komponistákon túl is. De még milyen!

Fekete-fehér film, cigányzene szól az étteremben, Jávor Pál ül az egyik asztalnál, a másiknál egy láthatólag feldúltan érkező nő (Lázár Mária), aztán egyszer csak Pertis Pali húzza Jávor fülébe a hegedűjén a nótát, melyet a színész elkezd énekelni: „Virágvasárnapján kísértelek legelőször Boldogasszony útján…” A Lázár Mária által alakított karakter figyeli, hallgatja, majd sírva fakad. Nos, talán sokan láttuk már ezeket a képsorokat (A férfi mind őrült, 1937), és gondoltuk rögtön azt: „így vigad a magyar”. De hogyan is? A leggyakrabban sírva. A mondás eredetét egy 1825-ös Bajza József-költeményben (Borének) találjuk: „Míg Mohácsnál nem csatázott / A félholdu büszke tar, / Víg volt addig, hajh azóta / Sírva vigad a magyar.” De tegyük hozzá, hogy Kisfaludy Sándor már 1807-ben azt írja Regék a magyar elő-időből című könyvének előszavában: „A magyar hajlandó a szomorúságra. Sőt még örömét és vígságát is bús hangokkal jelenti. Bizonysága ennek a nemzeti magyar táncznak többnyire kesergő melódiája; bizonysága ennek a köznép énekeinek többnyire szomorú nótája. A magyar felől igazán mondhatni, hogy sírva tánczol”. 

A magyarul szórakozást jelentő divertimento műfaja különösen Mozart korában volt népszerű, Magyarországon azonban a 20. században Bartók művének hatására lett kedvelt műfaj. Jóllehet, Weiner Leó már 1934-ben megírta „régi magyar táncokon” alapuló I. divertimentóját vonószenekarra, melyben van Jó alapos csárdás, Marosszéki keringős, Verbunkos, Csűrdöngölő, és a leghíresebb tétel, a Rókatánc, amely sodró erejű, lendületes muzsika, mégis, mint megtudjuk Krúdytól, eredetileg obszcén, coitust imitáló férfi szólótánc: „Nem kell nő hozzá, csak egy földbe ásott lyuk, amelyet körültáncol a legény. Szerelmi csalódás után szokás táncolni.” De még az 1938-as II. divertimentóban is van a Lakodalmas, a Tréfálkozás és a Kanász nóta mellett Panaszos ének. Bartók Béla 1939-ben, Paul Sacher felkérésére komponálta Divertimentóját Svájcban, a Bázeli Kamarazenekar számára, és a barokkos, játékos-derűs témák mellett darabjából a magyar keservesek hangja, sőt, a világháború előszele is süvít. 

A Budapesti Vonósok hangversenye a 20. század három, egymástól nagy mértékben különböző divertimentójával ad ízelítőt abból, hogyan is vigad a magyar, a koncerten pedig a kiváló színművésznő és énekesnő, Tompos Kátya előadásában hallhatunk hasonlóan hol vidám, hol a magyar néplélek elé görbe tükröt tartó verseket és prózarészleteket a mindig sziporkázó kortárs költő, Lackfi János tollából.