A zene fővárosai: NÁPOLY – Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok

Helyszín

Vigadó - Díszterem

Időpont

2022. december 4.

Kezdés ideje

19:30

Rövid ismertető

A zene fővárosai

Új sorozatot indít az idei évadban a Budapesti Vonósok Kamarazenekar: európai városok múltbeli zenekulturális életének kivágataival ismerkedhet meg a közönség a Vigadóban. Ritkán játszott különlegességek után mindhárom este egy-egy közkedvelt kompozíció zárja a műsort. A zene fővárosai című sorozat házigazdájaként az ismert és közkedvelt zenetörténész-műsorvezető, Bősze Ádám áll a színpadra, aki már több zenetörténeti témájú sorozatot is készített a Budapesti Vonósokkal.

Nápoly

A zene fővárosai című sorozat második estjén a nápolyi muzsika uralja a színpadot: az 1700-as évek első felében virágzó helyi zenekultúrát fedezhetjük fel. A 18. századi Nápolyban sok operát mutattak be, így a Budapesti Vonósok is – két hangszeres kompozíció után – egy rövid komikus zenés színpadi darabot, Az úrhatnám szolgálót, Pergolesi művét adják elő.
Nicola Porpora nemcsak zeneszerzőként, hanem neves énektanárként is működött, többek között ő tanította a korszak két leghíresebb kasztrált énekesét, Farinellit és Caffarellit. 1736-ban, Londonban adták ki 6 Sinfonie da camera című gyűjteményét (op. 2). Triószonátákat tartalmaz ez a kötet, hiszen két hegedűre és continuo-csoportra íródtak ezek a darabok, beleértve az ezen az estén elhangzó, első, G-dúr hangnemű kompozíciót.
Bár Alessandro Scarlattit főleg vokális művei tették ismertté, a nápolyi hangversenyen egy hangszeres művével, f-moll concertójával ismerkedhetünk meg. Ez a kompozíció 15 évvel a szerző 1725-ös halála után, 1740-ben jelent meg Londonban egy hat concertót tartalmazó sorozatban. Azonban némileg vitatott, hogy eredetileg milyen előadó-együttesre készülhetett. Ugyanis a gyűjtemény bizonyos darabjai – beleértve az ezen a koncerten hallható, első, f-moll kompozíciót – talán négyszólamú vonósegyüttesre íródtak, nem pedig a concerto grossókat megszólaltató nagyobb apparátusra.
Pergolesi összesen huszonhat évet élt, tuberkulózisban halt meg. Legtöbbször a La serva padrona című szórakoztató, vidám színpadi darabját játsszák – az olasz címet általában így magyarítják: Az úrhatnám szolgáló. A rövid, mindössze negyvenperces kompozíciót 1733-ban mutatták be, Nápolyban. Műfaja intermezzo (közjáték), hiszen a kor gyakorlatának megfelelően egy opera seria (komoly opera) szüneteiben adták elő. Az úrhatnám szolgálót Pergolesi egy másik művének, az Il prigionier superbo (A büszke fogoly) című komoly operájának két szünetében mutatták be először, ezért tagolódik két felvonásra a könnyed színpadi darab. A bonyolult cselekményű opera seriával szemben a szórakoztató közjáték azonnal sikert aratott, és önálló darabként is elkezdték játszani.
Az úrhatnám szolgáló cselekménye egy agyafúrt szobalány és egy idősödő úr között bontakozik ki. Igazi kamaradarabról van szó, összesen három szereplő lép színre: Uberto, az idős úr; Serpina, a szobalány; valamint Vespone, a szolga – ez utóbbi egy néma szerep. A két rövid felvonás – zenei szempontból – két–három áriából, és egy-egy záróduettből épül fel, nyitány nincs.
A 2022-es pápai Haydn Fesztiválon a Budapesti Vonósok már előadták Pergolesi vidám zenés színpadi darabját. A furfangos szobalányt alakító Bordás Barbara – klasszikus zenei iskolázottsággal – főleg operett- és musical-szerepeket énekel, jelentős tapasztalatot szerezve a zenés színpad világában. Az idős urat egy fiatal operista, Erdős Attila játssza.

Program

Nicola Porpora G-dúr triószonáta, op. 2/1

Alessandro Scarlatti f-moll concerto grosso

Giovanni Battista Pergolesi La serva padrona (Az úrhatnám szolgáló)

Művészek

Bordás Barbara Serpina, szoprán

Erdős Attila Uberto, bariton

Bősze Ádám szerkesztő-műsorvezető

Budapesti Vonósok

Pilz János koncertmester

A Budapesti Vonósok évadnyitó hangversenye
Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 1.
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében I.
Adventi Muzsikálás
Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 2.
Karácsonyi Oratórium BWV 248 (I., II., III. kantáta)
VÁLTOZÁS! - Farkas Gábor és a Budapesti Vonósok koncertje
Előszilveszteri koncert a Hot Jazz Banddel
Szőke Zoltán és a Budapesti Vonósok - Múlt és Jelen
Mendelssohn közelében I.
Karácsonyi Oratórium BWV 248 (IV., V., VI. kantáta)
Fassang László és a Budapesti Vonósok koncertje
Richard Strauss - maraton
Társasköri kamara I. - Klasszikus romantika
HANGOLÓDÁS - Ifjúsági hangverseny a Góbé Zenekarral
Operajátszóház - Purcell: Dido és Aeneas
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében II.
Mendelssohn közelében II.
Balázs János és a Budapesti Vonósok (Lutry - Svájc)
Társasköri kamara II.
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében III.
Bach: János-passió BWV 245
Bach: János-passió BWV 245
Berecz András, Berecz Mihály és a Budapesti Vonósok koncertje
Operajátszóház - Mozart: Don Giovanni
VÁLTOZÁS! - Szokolay Ádám és a Budapesti Vonósok - Múlt és Jelen
Mendelssohn közelében III.
Ifjú tehetségek a Budapesti Vonósokkal
A Bach-hét záró hangversenye
Miből lesz a cserebogár?
Lencsés Lajos és a Budapesti Vonósok
Szép Bence - Interaktív stand up vs. Komolyzene
Oláh Dezső Vibratone Quartet - Bartók in Blue
Szalóki Ági és a Budapesti Vonósok
MEGNYITÓ KONCERT - Pálfalvi Tamás és a Budapesti Vonósok
A Hot Jazz Band és a Budapesti Vonósok koncertje
Az úrhatnám szolgáló - vígopera
Vörös Eszter, Másik János és a Budapesti Vonósok
Völgykomolyzene - Művészetek Völgye
A Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese - Művészetek Völgye
Ars Sacra Fesztivál - Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese
"A világ, mint lehetőség integet" - Vörös Eszter, Másik János és a Budapesti Vonósok koncertje
Zenezsámoly - Ötven perc alatt a Föld körül a Budapesti Vonósokkal
Alapérzelmek a zenében - Szomorúság
A zene fővárosai: PRÁGA - Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok
Itáliai körúton a Budapesti Vonósokkal - Zeneakadémiai bérlet
Klasszikusok tükrében I.
Kiskorona - kamara I.
Ifjú tehetségek a Weinerből
"Állati jó" zenék - Zenezsámoly II.
A zene fővárosai: NÁPOLY – Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok
Karácsonyi oratórium 1.
Botvay 90
Klasszikusok tükrében II.
Karácsonyi oratórium 2.
Happy Birthday, Mr. Lencsés!
A titokzatos kotta - Zenezsámoly 3.
Változatok egy szopránhangra
Prokofjev-maraton
Itthon-Otthon - 1. „amit egy prímás ihletett”
Klasszikusok tükrében III.
Alapérzelmek a zenében - Harag
Kecskés D. Balázs szerzői koncertje
J. S. Bach: Máté-passió BWV 244 (1. rész)
J. S. Bach: Máté-passió BWV 244 (2. rész)
Csengery Dániel: Holle Anyó - bemutató
Harc és Diadal
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Itthon-Otthon - 2. „Így vigad a Magyar”
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Ligeti 100 - Ligeti és Mesterei
Ifjú tehetségek a Weinerből
Miből lesz a cserebogár?
II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál – A Nemzeti Énekkar és a Budapesti Vonósok koncertje
II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál – A Nemzeti Énekkar és a Budapesti Vonósok koncertje - TIHANY
Haydn-tól Erkelig Bősze Ádámmal
Langer Ágnes és a Budapesti Vonósok
Záróhangverseny a Budapesti Vonósokkal
Zenés tárlatvezetés a pápai Esterházy-kastélyban
Castle tours
A Rege
Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese - Művészetek Völgye 2023
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - Váczi Dániel és a Budapesti Vonósok
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - Seleljo Erzsébet és a Budapesti Vonósok
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - ifj. Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok
Lukács Miklós és a Budapesti Vonósok
A Szent Efrém Férfikar és a Budapesti Vonósok koncertje
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Zene Világnapja 2023
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
A 25. Jubileumi Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál Gálakoncertje
A Budapesti Vonósok jótékonysági hangversenye a Bethesda Gyermekkórház javára
Zene-Szó koncertsorozat - 1. Szimfóniák szárnyán
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Klasszikusok tükrében
Ifjú tehetségek a Weinerből
Karácsony a Társaskörben
Bach: Karácsonyi oratórium 1. rész
Botvay 91
Bach: Karácsonyi oratórium 2. rész
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
A Budapesti Vonósok Jótékonysági hangversenye a Kárpátaljai Családokért Egyesület javára
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Alma és Fája koncertsorozat - Kelemen Barnabás, Kelemen Gáspár és a Budapesti Vonósok
Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok
A Budapesti Vonósok Jótékonysági hangversenye a Csodalámpa Alapítvány javára
A Budapesti Vonósok és a Weiner Leó Zeneművészeti Szakgimnázium közös koncertje
Zene-Szó koncertsorozat - 2. Kis éji muzsika
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Miből lesz a cserebogár?
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Barangoló Koncertek - A szerelem útján
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Táncház a Góbé Együttessel
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Klasszikustól népzenéig - A Góbé Zenekar és a Budapesti Vonósok
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Klasszikustól jazzig - Oláh Kálmán Quartet és a Budapesti Vonósok
XXVII. Haydn Fesztivál - Pápa, Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok
XXVII. Haydn Fesztivál - Pápa, a Győri Ütőegyüttes és a Budapesti Vonósok
XXVII. Haydn Fesztivál - Pápa, Csáki András és a Budapesti Vonósok
A Budapesti Vonósok ünnepi hangversenye Zágrábban
A Rovinji Nyári Fesztivál nyitókoncertje
Barokk körséta Európában
Alma és fája - Klukon Edit, Ránki Fülöp és a Budapesti Vonósok
Zene-Szó a zene világnapján Kálid Artúrral
Maxim Rysanov és a Budapesti Vonósok
Mozart: Requiem a Musica Sacra Kórussal
Jótékonysági koncert a Magyar Hospice Alapítvány javára
Ifjú tehetségek a Weinerből
Bach: Karácsonyi oratórium 1. rész
Botvay 92
Bach: Karácsonyi oratórium 2. rész
Händel-Maraton, Mráz Nikolett és a Budapesti Vonósok
Zene-szó Kálid Artúrral
Jótékonysági koncert a Világom Alapítvány javára
Farkas Gábor és a Budapesti Vonósok
Alma és fája koncertsorozat
Miből lesz a cserebogár?
Sárik Péter Trió és a Budapesti Vonósok - Bartók bűvöletében
Fekete-Kovács Kornél és a Budapesti Vonósok

Közelgő koncertjeink

Farkas Gábor és a Budapesti Vonósok

A későromantika korszakában alkotó Anton Arenszkij 1894-ben Csajkovszkij emlékének dedikálja háromtételes vonósnégyesét, melynek különleges hangszerösszeállítása (hegedű, brácsa és két cselló) igen hatásosan juttatja érvényre a…

Alma és fája koncertsorozat

Kelemen Hanna fiatalkora ellenére máris többs zínházi előadás és film főszerepét tudhatja a háta mögött. Jelenleg a skóciai Royal Conservatoire színészképzőjének diákja. Éppúgy játszott már…

Miből lesz a cserebogár?

VII. Óbudai Zenezug Fesztivál Országos zeneiskolai versenyeken győztes fiatalok hangversenye. A Budapesti Vonósok fontos küldetésének tartja a legfiatalabb tehetségek bemutatását, támogatását. Ezen az estén a…