Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok

Helyszín

Zeneakadémia, Solti terem

Időpont

2024. április 21.

Kezdés ideje

19:00

Rövid ismertető

 

Az ördög hegedűsei?

 

 

A Budapesti Vonósok koncertje a virtuozitás témáját járja körül. Az izgalmas hegedűdarabjairól ismert barokk mester, Heinrich Ignaz Franz Biber  a kor jeles virtuóza volt. A Budapesti Vonósok együttese Battalia à 10 című művét szólaltatja meg, a Bacchusnak dedikált darabban pedig a jókedvű katonákkal, harcias indulóval, magával a csatajelenettel, valamint a sebesült katonákkal is találkozhatunk. A pirani születésű hegedűs, Giuseppe Tartini kapcsán már felmerült a gondolat, hogy lepaktált az ördöggel, és a legendára ő maga erősített rá, a darab létrejöttét a zeneszerző beszámolója szerint egy álomnak köszönheti, ugyanis egyik éjjel Tartini ágyánál megjelent az ördög, felkapta a mester hangszerét, és játszani kezdett – igen furcsa, ördögi, bonyolult dolgokat, a komponista pedig lejegyezte mindezt, amikor felébredt.

 

Aki végképp kiérdemelte az ördög hegedűse titulust, Niccolò Paganini volt: ő olyan hangokat csikart ki hangszeréből, amilyeneket korábban senki. Mindez rendkívül szuggesztív előadásmóddal társult, ami nagy hatással volt a kor számos hangszeresére. Paganini két leghíresebb műve szólal meg a Budapesti Vonósok hangversenyén, az egyik a Rossini operája által inspirált Mózes-fantázia, a másik pedig h-moll hegedűversenyének briliáns zárótétele, a La Campanella.

 

A koncert második részében Csajkovszkij szenvedélyes, sodró lendületű kamaraműve, az 1890-ben eredetileg vonósszextettre komponált Firenzei emlék csendül fel.

 

A Budapesti Vonósok hangversenyének szólistája a hegedűművész, prímás, ifj. Sárközy Lajos lesz, aki otthonosan mozog az éttermi cigányzene, a klasszikus zene és a jazz világában is, és akinek játékát a világ minden táján a legprofibb muzsikusok is tátott szájjal hallgatják. A Föld napjának előestéjén a Zeneakadémia közönségének ezúttal földöntúli élményben lesz része.

Program

H. I. Biber Battalia à 10

Tartini g-moll „Ördögtrilla” szonáta

Paganini Mózes fantázia

Paganini La Campanella

.

P. I. Csajkovszkij Firenzei emlék

Művészek

Sárközy Lajos hegedű

Budapesti Vonósok

Pilz János koncertmester

A Budapesti Vonósok évadnyitó hangversenye
Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 1.
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében I.
Adventi Muzsikálás
Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 2.
Karácsonyi Oratórium BWV 248 (I., II., III. kantáta)
VÁLTOZÁS! - Farkas Gábor és a Budapesti Vonósok koncertje
Előszilveszteri koncert a Hot Jazz Banddel
Szőke Zoltán és a Budapesti Vonósok - Múlt és Jelen
Mendelssohn közelében I.
Karácsonyi Oratórium BWV 248 (IV., V., VI. kantáta)
Fassang László és a Budapesti Vonósok koncertje
Richard Strauss - maraton
Társasköri kamara I. - Klasszikus romantika
HANGOLÓDÁS - Ifjúsági hangverseny a Góbé Zenekarral
Operajátszóház - Purcell: Dido és Aeneas
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében II.
Mendelssohn közelében II.
Balázs János és a Budapesti Vonósok (Lutry - Svájc)
Társasköri kamara II.
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében III.
Bach: János-passió BWV 245
Bach: János-passió BWV 245
Berecz András, Berecz Mihály és a Budapesti Vonósok koncertje
Operajátszóház - Mozart: Don Giovanni
VÁLTOZÁS! - Szokolay Ádám és a Budapesti Vonósok - Múlt és Jelen
Mendelssohn közelében III.
Ifjú tehetségek a Budapesti Vonósokkal
A Bach-hét záró hangversenye
Miből lesz a cserebogár?
Lencsés Lajos és a Budapesti Vonósok
Szép Bence - Interaktív stand up vs. Komolyzene
Oláh Dezső Vibratone Quartet - Bartók in Blue
Szalóki Ági és a Budapesti Vonósok
MEGNYITÓ KONCERT - Pálfalvi Tamás és a Budapesti Vonósok
A Hot Jazz Band és a Budapesti Vonósok koncertje
Az úrhatnám szolgáló - vígopera
Vörös Eszter, Másik János és a Budapesti Vonósok
Völgykomolyzene - Művészetek Völgye
A Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese - Művészetek Völgye
Ars Sacra Fesztivál - Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese
"A világ, mint lehetőség integet" - Vörös Eszter, Másik János és a Budapesti Vonósok koncertje
Zenezsámoly - Ötven perc alatt a Föld körül a Budapesti Vonósokkal
Alapérzelmek a zenében - Szomorúság
A zene fővárosai: PRÁGA - Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok
Itáliai körúton a Budapesti Vonósokkal - Zeneakadémiai bérlet
Klasszikusok tükrében I.
Kiskorona - kamara I.
Ifjú tehetségek a Weinerből
"Állati jó" zenék - Zenezsámoly II.
A zene fővárosai: NÁPOLY – Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok
Karácsonyi oratórium 1.
Botvay 90
Klasszikusok tükrében II.
Karácsonyi oratórium 2.
Happy Birthday, Mr. Lencsés!
A titokzatos kotta - Zenezsámoly 3.
Változatok egy szopránhangra
Prokofjev-maraton
Itthon-Otthon - 1. „amit egy prímás ihletett”
Klasszikusok tükrében III.
Alapérzelmek a zenében - Harag
Kecskés D. Balázs szerzői koncertje
J. S. Bach: Máté-passió BWV 244 (1. rész)
J. S. Bach: Máté-passió BWV 244 (2. rész)
Csengery Dániel: Holle Anyó - bemutató
Harc és Diadal
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Itthon-Otthon - 2. „Így vigad a Magyar”
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Ligeti 100 - Ligeti és Mesterei
Ifjú tehetségek a Weinerből
Miből lesz a cserebogár?
II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál – A Nemzeti Énekkar és a Budapesti Vonósok koncertje
II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál – A Nemzeti Énekkar és a Budapesti Vonósok koncertje - TIHANY
Haydn-tól Erkelig Bősze Ádámmal
Langer Ágnes és a Budapesti Vonósok
Záróhangverseny a Budapesti Vonósokkal
Zenés tárlatvezetés a pápai Esterházy-kastélyban
Castle tours
A Rege
Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese - Művészetek Völgye 2023
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - Váczi Dániel és a Budapesti Vonósok
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - Seleljo Erzsébet és a Budapesti Vonósok
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - ifj. Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok
Lukács Miklós és a Budapesti Vonósok
A Szent Efrém Férfikar és a Budapesti Vonósok koncertje
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Zene Világnapja 2023
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
A 25. Jubileumi Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál Gálakoncertje
A Budapesti Vonósok jótékonysági hangversenye a Bethesda Gyermekkórház javára
Zene-Szó koncertsorozat - 1. Szimfóniák szárnyán
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Klasszikusok tükrében
Ifjú tehetségek a Weinerből
Karácsony a Társaskörben
Bach: Karácsonyi oratórium 1. rész
Botvay 91
Bach: Karácsonyi oratórium 2. rész
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
A Budapesti Vonósok Jótékonysági hangversenye a Kárpátaljai Családokért Egyesület javára
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Alma és Fája koncertsorozat - Kelemen Barnabás, Kelemen Gáspár és a Budapesti Vonósok
Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok
A Budapesti Vonósok Jótékonysági hangversenye a Csodalámpa Alapítvány javára
A Budapesti Vonósok és a Weiner Leó Zeneművészeti Szakgimnázium közös koncertje
Zene-Szó koncertsorozat - 2. Kis éji muzsika
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Miből lesz a cserebogár?
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Barangoló Koncertek - A szerelem útján
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Táncház a Góbé Együttessel
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Klasszikustól népzenéig - A Góbé Zenekar és a Budapesti Vonósok
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Klasszikustól jazzig - Oláh Kálmán Quartet és a Budapesti Vonósok
XXVII. Haydn Fesztivál - Pápa, Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok
XXVII. Haydn Fesztivál - Pápa, a Győri Ütőegyüttes és a Budapesti Vonósok
XXVII. Haydn Fesztivál - Pápa, Csáki András és a Budapesti Vonósok
A Budapesti Vonósok ünnepi hangversenye Zágrábban
A Rovinji Nyári Fesztivál nyitókoncertje
Barokk körséta Európában
Alma és fája - Klukon Edit, Ránki Fülöp és a Budapesti Vonósok
Zene-Szó a zene világnapján Kálid Artúrral
Maxim Rysanov és a Budapesti Vonósok
Botvay 92

Közelgő koncertjeink

Botvay 92

A Budapesti Vonósok Haydn, Mozart és Schubert zenéjével köszöntik 92. születésnapján Botvay Károlyt. A Zeneakadémia professor emeritusa hét évtizede a magyar zenei élet meghatározó alakja,…