Itthon-Otthon – 1. „amit egy prímás ihletett”

Helyszín

Festetics Palota

Időpont

2023. február 19.

Kezdés ideje

19:00

Rövid ismertető

A magyar klasszikus zene kimeríthetetlen kincsesbánya. A Budapesti Vonósok új, Itthon–Otthon elnevezésű sorozata ennek az állításnak az igazolására tesz kísérletet. Mert bár Erkel, Liszt, Bartók és Kodály neve juthat először eszünkbe, időnként érdemes ráeszmélnünk arra, hogy egyrészt a nagy szerzők műveit sem ismerjük igazán, másrészt van élet az említett komponistákon túl is. De még milyen!

Az első, februári koncert alcíme, az „Amit egy prímás ihletett” arra utal, hogy az úgynevezett „komolyzene” nem minden esetben komoly, hanem ugyanúgy feladata a szórakoztatás is, másrészt pedig arra, hogy a bizonyos körökben használati jellege miatt gyakran lenézett éttermi cigányzene igenis fontos részét képezi nemzeti identitásunknak. A magyar kultúra egy olyan szeletéről van szó, amely nemcsak ma vonzza a turisták ezreit néhány budapesti vendéglőbe, de régebbi korok jelentős komponistái is tátott szájjal figyelték a virtuóz muzsikusokat, akik aztán inspiráltak egy-egy új alkotást. Az est programjában a cigányzene kiváltképp Hubaynak és Vecseynek jelentett ihlető forrást, hiszen rövid műveik szépen szemléltetik a „sírva vigad a magyar” mondás létjogosultságát.

Program

Veress Sándor Négy erdélyi tánc

Hubay Jenő Hejre Kati

Vecsey Ferenc Valse triste

Hubay Jenő Hullámzó balaton

Bartók Béla 1. rapszódia

Liszt Ferenc 2. rapszódia

Lajtha László I. szimfonietta, Op. 43

Művészek

Kelemen Barnabás hegedű

Pilz János koncertmester

Budapesti Vonósok

A Budapesti Vonósok évadnyitó hangversenye
Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 1.
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében I.
Adventi Muzsikálás
Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 2.
Karácsonyi Oratórium BWV 248 (I., II., III. kantáta)
VÁLTOZÁS! - Farkas Gábor és a Budapesti Vonósok koncertje
Előszilveszteri koncert a Hot Jazz Banddel
Szőke Zoltán és a Budapesti Vonósok - Múlt és Jelen
Mendelssohn közelében I.
Karácsonyi Oratórium BWV 248 (IV., V., VI. kantáta)
Fassang László és a Budapesti Vonósok koncertje
Richard Strauss - maraton
Társasköri kamara I. - Klasszikus romantika
HANGOLÓDÁS - Ifjúsági hangverseny a Góbé Zenekarral
Operajátszóház - Purcell: Dido és Aeneas
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében II.
Mendelssohn közelében II.
Balázs János és a Budapesti Vonósok (Lutry - Svájc)
Társasköri kamara II.
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében III.
Bach: János-passió BWV 245
Bach: János-passió BWV 245
Berecz András, Berecz Mihály és a Budapesti Vonósok koncertje
Operajátszóház - Mozart: Don Giovanni
VÁLTOZÁS! - Szokolay Ádám és a Budapesti Vonósok - Múlt és Jelen
Mendelssohn közelében III.
Ifjú tehetségek a Budapesti Vonósokkal
A Bach-hét záró hangversenye
Miből lesz a cserebogár?
Lencsés Lajos és a Budapesti Vonósok
Szép Bence - Interaktív stand up vs. Komolyzene
Oláh Dezső Vibratone Quartet - Bartók in Blue
Szalóki Ági és a Budapesti Vonósok
MEGNYITÓ KONCERT - Pálfalvi Tamás és a Budapesti Vonósok
A Hot Jazz Band és a Budapesti Vonósok koncertje
Az úrhatnám szolgáló - vígopera
Vörös Eszter, Másik János és a Budapesti Vonósok
Völgykomolyzene - Művészetek Völgye
A Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese - Művészetek Völgye
Ars Sacra Fesztivál - Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese
"A világ, mint lehetőség integet" - Vörös Eszter, Másik János és a Budapesti Vonósok koncertje
Zenezsámoly - Ötven perc alatt a Föld körül a Budapesti Vonósokkal
Alapérzelmek a zenében - Szomorúság
A zene fővárosai: PRÁGA - Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok
Itáliai körúton a Budapesti Vonósokkal - Zeneakadémiai bérlet
Klasszikusok tükrében I.
Kiskorona - kamara I.
Ifjú tehetségek a Weinerből
"Állati jó" zenék - Zenezsámoly II.
A zene fővárosai: NÁPOLY – Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok
Karácsonyi oratórium 1.
Botvay 90
Klasszikusok tükrében II.
Karácsonyi oratórium 2.
Happy Birthday, Mr. Lencsés!
A titokzatos kotta - Zenezsámoly 3.
Változatok egy szopránhangra
Prokofjev-maraton
Itthon-Otthon - 1. „amit egy prímás ihletett”
Klasszikusok tükrében III.
Alapérzelmek a zenében - Harag
Kecskés D. Balázs szerzői koncertje
J. S. Bach: Máté-passió BWV 244 (1. rész)
J. S. Bach: Máté-passió BWV 244 (2. rész)
Csengery Dániel: Holle Anyó - bemutató
Harc és Diadal
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Itthon-Otthon - 2. „Így vigad a Magyar”
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Ligeti 100 - Ligeti és Mesterei
Ifjú tehetségek a Weinerből
Miből lesz a cserebogár?
II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál – A Nemzeti Énekkar és a Budapesti Vonósok koncertje
II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál – A Nemzeti Énekkar és a Budapesti Vonósok koncertje - TIHANY
Haydn-tól Erkelig Bősze Ádámmal
Langer Ágnes és a Budapesti Vonósok
Záróhangverseny a Budapesti Vonósokkal
Zenés tárlatvezetés a pápai Esterházy-kastélyban
Castle tours
A Rege
Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese - Művészetek Völgye 2023
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - Váczi Dániel és a Budapesti Vonósok
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - Seleljo Erzsébet és a Budapesti Vonósok
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - ifj. Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok
Lukács Miklós és a Budapesti Vonósok
A Szent Efrém Férfikar és a Budapesti Vonósok koncertje
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Zene Világnapja 2023
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
A 25. Jubileumi Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál Gálakoncertje
A Budapesti Vonósok jótékonysági hangversenye a Bethesda Gyermekkórház javára
Zene-Szó koncertsorozat - 1. Szimfóniák szárnyán
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Klasszikusok tükrében
Ifjú tehetségek a Weinerből
Karácsony a Társaskörben
Botvay 91
A Budapesti Vonósok Jótékonysági hangversenye a Kárpátaljai Családokért Egyesület javára
Alma és Fája koncertsorozat - Kelemen Barnabás, Kelemen Gáspár és a Budapesti Vonósok
A Budapesti Vonósok Jótékonysági hangversenye a Csodalámpa Alapítvány javára
Zene-Szó koncertsorozat - 2. Kis éji muzsika

Közelgő koncertjeink

Botvay 91

BOTVAY KÁROLY 91. születésnap, 46 év a Budapesti Vonósok élén, 6000 koncert 5 kontinensen. A szép számok a többek között Liszt-, Kossuth-, Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas…