A magyar klasszikus zene kimeríthetetlen kincsesbánya. A Budapesti Vonósok új, Itthon–Otthon elnevezésű sorozata ennek az állításnak az igazolására tesz kísérletet. Mert bár Erkel, Liszt, Bartók és Kodály neve juthat először eszünkbe, időnként érdemes ráeszmélnünk arra, hogy egyrészt a nagy szerzők műveit sem ismerjük igazán, másrészt van élet az említett komponistákon túl is. De még milyen!

Az első, februári koncert alcíme, az „Amit egy prímás ihletett” arra utal, hogy az úgynevezett „komolyzene” nem minden esetben komoly, hanem ugyanúgy feladata a szórakoztatás is, másrészt pedig arra, hogy a bizonyos körökben használati jellege miatt gyakran lenézett éttermi cigányzene igenis fontos részét képezi nemzeti identitásunknak. A magyar kultúra egy olyan szeletéről van szó, amely nemcsak ma vonzza a turisták ezreit néhány budapesti vendéglőbe, de régebbi korok jelentős komponistái is tátott szájjal figyelték a virtuóz muzsikusokat, akik aztán inspiráltak egy-egy új alkotást. Az est programjában a cigányzene kiváltképp Hubaynak és Vecseynek jelentett ihlető forrást, hiszen rövid műveik szépen szemléltetik a „sírva vigad a magyar” mondás létjogosultságát.