Alapérzelmek a zenében – Harag

Helyszín

Müpa - Fesztivál Színház

Időpont

2023. március 19.

Kezdés ideje

11:00

Rövid ismertető

Hirtelen felgyorsul a pulzus, emelkedik a vérnyomás, valami erősen feszít minket belülről: igen, düh fortyog bennünk. Ha az ember később, higgadt állapotban hajlamos is szégyellni magát amiatt, hogy mit gondolt, mondott vagy tett, amikor a harag irányította, egészen biztosan nem jó stratégia mindenestül elfojtani ezt a sokszor zavarba ejtő érzést. Az egyik legalapvetőbb érzelem ideig-óráig elhomályosíthatja ugyan józan ítélőképességünket, de vajon hogyan jelenik meg a klasszikus zene különböző műfajaiban?

A klasszikus zene nyugtató, lelket gyógyító erejéről jóval többet hallunk és olvasunk, mint arról, hogy milyen az, amikor érzelmeinket akár a szélsőségekig képes felkorbácsolni a muzsika. A harag jeleit könnyű azonosítani, lévén olyan érzelem, amely az emberre fizikai hatást is gyakorol: arckifejezésünk megváltozik, akár fenyegetővé válik. A düh univerzális érzés, amelyet legközelebbi környezetünkben éppúgy tapasztalhatunk, mint amikor a világ távoli pontjain barangolunk. A harag képei gyakran kapcsolódnak össze a bosszú, a harc, a háború témáival, de a düh inspiráló erő is lehet: a változás, a változtatás igénye, egy új nyitány lehetősége is benne rejlik. Az Érzelmek iskolája sorozat záróeseményén a világ zeneirodalmának haraggal kapcsolatos részletei csendülnek fel: a Bartók-, Schumann-, Beethoven- és Mozart-zenék várhatóan felajzzák a hallgatóságot, de természetesen a ránk gyakorolt hatás elemzése sem marad el Szélpál Szilveszter operaénekesnek, a program műsorvezetőjének köszönhetően.

Program

Bartók Allegro barbaro, Sz. 49, BB 63

Schumann Ifjúsági album zongorára, op. 68 – No. 31: Harci dal

Schumann A költő szerelme, op. 48 – No. 7: Ich grolle nicht (Nem haragszom)

Mozart A varázsfuvola, K. 620 – „Pokoli lánggal ég a bosszú bennem” (Az Éj királynőjének áriája, II. felvonás)

Beethoven cisz-moll („Holdfény”) szonáta, op. 27, No. 2 – III. Presto agitato

Beethoven Coriolan-nyitány, op. 62

Művészek

Dobszay Péter karmester

Süle Dalma ének

Szélpál Szilveszter ének, moderátor

Kerényi Mariann zongora

Pilz János koncertmester

Botvay Károly művészeti vezető

Budapesti Vonósok

A Budapesti Vonósok évadnyitó hangversenye
Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 1.
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében I.
Adventi Muzsikálás
Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 2.
Karácsonyi Oratórium BWV 248 (I., II., III. kantáta)
VÁLTOZÁS! - Farkas Gábor és a Budapesti Vonósok koncertje
Előszilveszteri koncert a Hot Jazz Banddel
Szőke Zoltán és a Budapesti Vonósok - Múlt és Jelen
Mendelssohn közelében I.
Karácsonyi Oratórium BWV 248 (IV., V., VI. kantáta)
Fassang László és a Budapesti Vonósok koncertje
Richard Strauss - maraton
Társasköri kamara I. - Klasszikus romantika
HANGOLÓDÁS - Ifjúsági hangverseny a Góbé Zenekarral
Operajátszóház - Purcell: Dido és Aeneas
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében II.
Mendelssohn közelében II.
Balázs János és a Budapesti Vonósok (Lutry - Svájc)
Társasköri kamara II.
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében III.
Bach: János-passió BWV 245
Bach: János-passió BWV 245
Berecz András, Berecz Mihály és a Budapesti Vonósok koncertje
Operajátszóház - Mozart: Don Giovanni
VÁLTOZÁS! - Szokolay Ádám és a Budapesti Vonósok - Múlt és Jelen
Mendelssohn közelében III.
Ifjú tehetségek a Budapesti Vonósokkal
A Bach-hét záró hangversenye
Miből lesz a cserebogár?
Lencsés Lajos és a Budapesti Vonósok
Szép Bence - Interaktív stand up vs. Komolyzene
Oláh Dezső Vibratone Quartet - Bartók in Blue
Szalóki Ági és a Budapesti Vonósok
MEGNYITÓ KONCERT - Pálfalvi Tamás és a Budapesti Vonósok
A Hot Jazz Band és a Budapesti Vonósok koncertje
Az úrhatnám szolgáló - vígopera
Vörös Eszter, Másik János és a Budapesti Vonósok
Völgykomolyzene - Művészetek Völgye
A Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese - Művészetek Völgye
Ars Sacra Fesztivál - Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese
"A világ, mint lehetőség integet" - Vörös Eszter, Másik János és a Budapesti Vonósok koncertje
Zenezsámoly - Ötven perc alatt a Föld körül a Budapesti Vonósokkal
Alapérzelmek a zenében - Szomorúság
A zene fővárosai: PRÁGA - Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok
Itáliai körúton a Budapesti Vonósokkal - Zeneakadémiai bérlet
Klasszikusok tükrében I.
Kiskorona - kamara I.
Ifjú tehetségek a Weinerből
"Állati jó" zenék - Zenezsámoly II.
A zene fővárosai: NÁPOLY – Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok
Karácsonyi oratórium 1.
Botvay 90
Klasszikusok tükrében II.
Karácsonyi oratórium 2.
Happy Birthday, Mr. Lencsés!
A titokzatos kotta - Zenezsámoly 3.
Változatok egy szopránhangra
Prokofjev-maraton
Itthon-Otthon - 1. „amit egy prímás ihletett”
Klasszikusok tükrében III.
Alapérzelmek a zenében - Harag
Kecskés D. Balázs szerzői koncertje
J. S. Bach: Máté-passió BWV 244 (1. rész)
J. S. Bach: Máté-passió BWV 244 (2. rész)
Csengery Dániel: Holle Anyó - bemutató
Harc és Diadal
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Itthon-Otthon - 2. „Így vigad a Magyar”
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Ligeti 100 - Ligeti és Mesterei
Ifjú tehetségek a Weinerből
Miből lesz a cserebogár?
II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál – A Nemzeti Énekkar és a Budapesti Vonósok koncertje
II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál – A Nemzeti Énekkar és a Budapesti Vonósok koncertje - TIHANY
Haydn-tól Erkelig Bősze Ádámmal
Langer Ágnes és a Budapesti Vonósok
Záróhangverseny a Budapesti Vonósokkal
Zenés tárlatvezetés a pápai Esterházy-kastélyban
Castle tours
A Rege
Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese - Művészetek Völgye 2023
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - Váczi Dániel és a Budapesti Vonósok
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - Seleljo Erzsébet és a Budapesti Vonósok
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - ifj. Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok
Lukács Miklós és a Budapesti Vonósok
A Szent Efrém Férfikar és a Budapesti Vonósok koncertje
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Zene Világnapja 2023
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
A 25. Jubileumi Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál Gálakoncertje
A Budapesti Vonósok jótékonysági hangversenye a Bethesda Gyermekkórház javára
Zene-Szó koncertsorozat - 1. Szimfóniák szárnyán
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Klasszikusok tükrében
Ifjú tehetségek a Weinerből
Karácsony a Társaskörben
Bach: Karácsonyi oratórium 1. rész
Botvay 91
Bach: Karácsonyi oratórium 2. rész
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
A Budapesti Vonósok Jótékonysági hangversenye a Kárpátaljai Családokért Egyesület javára
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Alma és Fája koncertsorozat - Kelemen Barnabás, Kelemen Gáspár és a Budapesti Vonósok
Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok
A Budapesti Vonósok Jótékonysági hangversenye a Csodalámpa Alapítvány javára
A Budapesti Vonósok és a Weiner Leó Zeneművészeti Szakgimnázium közös koncertje
Zene-Szó koncertsorozat - 2. Kis éji muzsika
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Miből lesz a cserebogár?
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Barangoló Koncertek - A szerelem útján
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Táncház a Góbé Együttessel
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Klasszikustól népzenéig - A Góbé Zenekar és a Budapesti Vonósok
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál, Klasszikustól jazzig - Oláh Kálmán Quartet és a Budapesti Vonósok
XXVII. Haydn Fesztivál - Pápa, Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok
XXVII. Haydn Fesztivál - Pápa, a Győri Ütőegyüttes és a Budapesti Vonósok
XXVII. Haydn Fesztivál - Pápa, Csáki András és a Budapesti Vonósok
A Budapesti Vonósok ünnepi hangversenye Zágrábban
A Rovinji Nyári Fesztivál nyitókoncertje
Barokk körséta Európában
Alma és fája - Klukon Edit, Ránki Fülöp és a Budapesti Vonósok
Zene-Szó a zene világnapján Kálid Artúrral
Maxim Rysanov és a Budapesti Vonósok
Botvay 92

Közelgő koncertjeink

Botvay 92

A Budapesti Vonósok Haydn, Mozart és Schubert zenéjével köszöntik 92. születésnapján Botvay Károlyt. A Zeneakadémia professor emeritusa hét évtizede a magyar zenei élet meghatározó alakja,…