Vajon mit jelentenek a fekete és a fehér kottafejek? És mit jelentettek a középkorban, amikor még ráadásul furcsán szögletesek is voltak? Milyen információkat és utasításokat írt bele a kottába Mozart, és milyeneket Brahms? És miért olaszul írták, amikor nem is az volt az anyanyelvük? Aztán hogy lehet az, hogy a popzenében a lekottázott szólamok helyett gyakran vegyjelekre emlékeztető betűket és számokat látunk? Akár azt is mondhatnánk: ahány kotta, annyiféle. Bonyolult, kusza, megfejtésre váró jelrendszer. De vajon mindent úgy kell játszani, ahogyan a szerző leírta? Lehet egyáltalán mindent úgy játszani? Gyakran ugyanaz a darab teljesen másképp szól különböző zenészek előadásában, ezt hívják előadói szabadságnak. És hogy mi fér bele ebbe a szabadságba? Nos, e sok kérdés megválaszolásában segít januári foglalkozásán a Budapesti Vonósok együttese és Lakner Tamás. Az ismert zenepedagógus és karnagy egyetemi karrierje mellett 1980 óta a pécsi Bartók Béla Férfikar vezetője, és lassan ötven éve muzsikál az énekelt verseket előadó Szélkiáltó Együttesben, melynek alapító tagja. Hogy az ifjú hallgatóság jó kezekben lesz, az garantált, már csak el kell foglalnunk a Zenezsámolyt, melyen egy helyben ülve keresztül-kasul beutazhatjuk a zenetörténetet.