1996. november 26-án született, Budapesten. Zenei tanulmányait a XII. kerületi Solti György Zeneiskolában kezdte hegedű szakon, Bolla Milánnál, majd Tihanyi Erikánál.
Több versenyen is részt vett, ahol a XIII. Koncz János hegedűverseny területi válogatóján nívó díjjal, 2009-ben pedig az Országos Rados Dezső Hegedűversenyen ezüst díjjal jutalmazták. Tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta Petőfi Erika növendékeként.
Az intézmény keretein belül ismerkedett meg a brácsával, amelynek hatására 2014-től mélyhegedű szakon folytatta a tanulmányait Láposi Jánosnál.
2016-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol tovább folytatta tanulmányait Láposi Jánosnál. 2017-2019-ig az Anima Musicae Kamarazenekar tagja volt.
2019-ben megszerezte a Bachelor diplomáját a Zeneakadémián, illetve felvételt nyert az akadémia mester szakára. Ugyanebben az évben a Kökény Vonósnégyessel az Országos Weiner Leo Kamarazenei Versenyen II. helyezést ért el. 2019-től a Vígszínház több előadásában is rendszeresen közreműködik zenészként.
2021-ben megszerezte Mester-fokú diplomáját Bársony Péter növendékeként, ezt követően az intézmény Művész-tanári képzésén folytatta tanulmányait. 2021-től a Budapesti Vonósok tagja. 2022-ben az Országos Lukács Pál Brácsaverseny II. helyezettje.