Rónaszéki Tamás

Rónaszéki Tamás hegedűművész 1961-ben született Kiskőrösön, egy nyolc gyermekes család ötödik gyermekeként.  Itt kezdte zenei tanulmányait. A budapesti Bartók Konzervatórium elvégzése után a Zeneakadémián szerzett diplomát 1985-ben.

1984-től, még zeneakadémistaként kezdett tanítani a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd 1989-től Budapesten a Bartók Konzervatórium tanára lett, ahol azóta is a hegedű tanszakon oktat.  Növendékei számos országos hegedűverseny győztesei, nagydíjasai illetve díjazottjai. 2003-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kamarazene tanszakának művésztanára.

1983 decemberében részt vett a Budapesti Fesztiválzenekar első koncertjén a Zeneakadémián, és itt is muzsikált a zenekar állandósulásáig. Közben, 1984 januárjától a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tagja volt, majd ugyanabban az évben  csatlakozott a Budapesti Vonósokhoz.