Az idei pápai Haydn Fesztivál záróhangversenyének különlegességét az adja, hogy azon a Budapesti Vonósok együttesének tagjait közelebbről, szólistaként is megismerhetjük. A zenekar műsorán jól ismert, ám újra is újra hallani kívánt örökzöldek szólalnak meg, mint amilyen Bach VI. brandenburgi versenye vagy Csajkovszkij Vonósszerenádja, de Vivaldi több szólistát igénylő, fülbemászó versenyműveivel is találkozhatunk a koncerten.    

Nem gondoljuk, hogy igaza lett volna Igor Stravinsky-nak, amikor rosszmájúan – persze viccesen – megjegyezte, hogy Vivaldi nem háromszáz hegedűversenyt írt, hanem egyet, háromszázszor. Bár tény, hogy bizonyos fordulatok, dallamminták és harmóniák szinte minden kompozíciójában előkerülnek, mondhatni, a zeneszerző védjegyévé váltak, és néhány hang után valóban felismerjük egy Vivaldi-műről, hogy ez bizony a velencei „rőt pap” alkotása, talán épp ez az ismerősség az, ami vonz bennünket a zenéjében, a virtuozitásukról már nem is beszélve. Az itáliai zeneszerző legtöbb versenyműve ráadásul nemes célt szolgált, hiszen az Ospedale della Pietà árvaházában lakó lányok zenei nevelésében játszottak jelentős szerepet, ugyanis Vivaldi, aki 1703-tól tulajdonképpen egészen 1740-ig látta el ott a hegedűtanár és a zenekarvezető szerepét, a számukra komponálta versenyművei nagy részét. A legtehetségesebbek játszhatták a koncertáló szólamokat az egyetlen szólóhegedű köré épülő versenyművekben éppúgy, mint a kettő, három vagy négy szólistát foglalkoztató kompozíciókban. 

Johann Sebastian Bach kötheni tartózkodása alatt, a brandenburgi őrgróf, Keresztély Lajos számára írta Brandenburgi versenyeit, melyek leghíresebb világi fogantatású zenekari művei lettek. A hat mű a concerto grosso műfajának mesteri kiaknázása, közülük a vonósokra koncentráló VI. brandenburgi verseny különlegessége, hogy hiányzik belőle a hegedű, így idézve elő egy sokkal mélyebb tónust. 

„Rettenetesen szeretem ezt a szerenádot” – írta Csajkovszkij, kiadója figyelmébe ajánlva művét, és a hőn szeretett kompozíció igen gyorsan utat talált a közönség szívéhez is, hiszen az orosz mester máig egyik legnépszerűbb darabja a Vonósszerenád. A vonósegyüttesek mindennapi kenyere ez a mű, amely nem hiányozhat egyetlen zenekar repertoárjáról sem. A klasszikus négytételes formát követő szerenád első tétele a „Darab szonatina formában”, melynek szenvedélyes bevezetője keretbe foglalja az egész művet. Majd pedig könnyed tündértánc, finom áttetszőség fogad bennünket, nemcsak az első tételben, de a Keringő szárnyalásában is. Az Elégia mintha orosz népdalt idézne, a népzeneszerűség pedig a finálénak is fontos elemévé válik.