Harc és Diadal
Perényi Miklós és a Budapesti Vonósok koncertje

Talán nincs olyan helyzet, érzelem, lelkiállapot, amely ne inspirált volna valamilyen zeneművet az elmúlt századok során, azonban a „harcias” és a „diadalittas” igencsak gyakori jelzők energikus muzsikák jellemzésekor. A Budapesti Vonósok soron következő hangversenyét igazi kuriózummal indítja, hiszen az izgalmas hegedűdarabjairól ismert barokk mester, Biber Battalia à 10 című művét szólaltatja meg, a Bacchusnak dedikált darabban pedig a jókedvű katonákkal, harcias indulóval, magával a csatajelenettel, valamint a sebesült katonákkal is találkozhatunk.

Farkas Ferenc a 20. század meghatározó magyar zeneszerzője volt, aki Weiner Leónál és Siklós Albertnél folytatott tanulmányai után Olaszországban Ottorino Respighi növendéke lehetett. Nem véletlen tehát, hogy az olasz kultúra számos művére rányomta a bélyegét. Farkas, aki a legnagyobb ma élő, és közelmúltban elhunyt magyar zeneszerző tanára is volt – köztük Kurtágnak, Ligetinek, Jeneynek, Kocsárnak, Petrovicsnak és Vidovszkynak –, 1964-ben két versenyművet is komponált csellóra és vonószenekarra, jobban mondva egyet, a Trittico concertatót eredetileg is csellóra, Gaspar Cassadó világhírű gordonkaművésznek, melynek lassú tételében az előadó nevét is elrejtette a komponista, egyet pedig Concertino all’antica címmel Liebner Jánosnak, és valójában nem is csellóra, hanem barytonra, arra a hangszerre, amelyen Esterházy Miklós herceg – Haydn egykori kenyéradója – is játszott. A versenyművekben persze leginkább „csak” a szólóhangszer és a zenekar „harca” jelenik meg, ebben a barátságos versengésben pedig nem kisebb muzsikus lesz a Budapesti Vonósok partnere, mint a világhírű Perényi Miklós.

Az est diadallal ér véget, de nem egy harchoz kapcsolódóval, ugyanis a Richard Dehmel költeménye, a Megdicsőült éj által inspirált Schönberg-kompozíció – a zeneszerző leggyakrabban előadott műve – egy más gyermekével várandós asszony és férje párbeszédét ábrázolja a késő romantika tobzódó zenei eszközeivel.