HANGOLÓDÁS – Ifjúsági hangverseny a Góbé Zenekarral

Helyszín

Karmelita rendezvényterem

Időpont

2022. február 12.

Kezdés ideje

16:00

Rövid ismertető

A Budapesti Vonósok ezúttal a népi hangszereken játszó Góbé zenekarral párban mutatja meg az iskolásoknak, hogy a klasszikus zene és a népzene valójában milyen közel is állnak egymáshoz: a zeneszerzők folyamatosan merítettek a népi dallamokból, a hangszeres megoldásokból. Különösen igaz ez a nemzeti zenekultúra kinyílását hozó 19. századra, amikor nemcsak a legnagyobbak – Liszt és Erkel –, de a saját korukban nagyon népszerű, ma már kevéssé ismert szerzők – Csermák, Lavotta, Rózsavölgyi és társaik – is rendszeresen és tudatosan emelték be a műzenébe a népi dallamokat.

Ezek a népi vagy népies dallamok nagyon gyakran táncok voltak. A verbunkos stílus például a 19. század közepére nemcsak a magyar zenei központokban hódított, de számos európai zeneszerző figyelmét is elnyerte. Az egységes magyar műzenei stílus alapjaként hangszeres művek (köztük zongora-, kamara- és szimfonikus művek), dalok, operák és színpadi kísérőzenék komponálását inspirálta. Hasonló hatást gyakorolt a magyar zeneszerzésre a csárdás, mely a 19. század népszerű társasági táncaként és tánczenéjeként az 1850-es évektől élte a virágkorát. Ezek a nemzeti táncok a legváltozatosabb társadalmi körökben váltak népszerűvé, és gyakran jutott nekik szerep a korabeli politikai és kulturális mozgalmakban is. Számtalan amatőr és profi muzsikus és zeneszerző foglalkozott tánczenék komponálásával, és rengeteg zenekedvelő vásárolta meg gyűjteményeiket, melyek címlapjain gyakran tűntek fel olykor hitelesebb, máskor inkább a készítők fantáziáját tükröző táncképek.

A 19. század zenekultúrájában a legkülönbözőbb forrásból származó népi és népies dallamok hatottak egymásra és éltek egymás mellett, és ennek megfelelően a klasszikus zeneszerzők is a legkülönbözőbb forrásokból merítettek magyaros műveikhez ihletet. Ehhez hasonló nyitottság és sokszínűség jellemzi a Góbé zenekar felfogását is, akik merészen és kísérletező kedvvel nyúlnak az autentikus zenéhez. Akusztikus hangszereken népdalokat játszanak, könnyűzenei stílusok között kalandoznak, és olyan „népi popzenét” is képesek alkotni, amely szórakoztató és kortárs, miközben megőrzi tradicionális gyökereit. A Góbé zenekar tagjait klasszikus zenei előképzettségükből adódóan régóta foglalkoztatja a népzene és a műzene kapcsolata. Szívügyük a fiatalok zenei nevelése, számtalan pörgős és lendületes koncertet és rendhagyó énekórát tartottak már különböző intézményekben.

„A zene szeretete, az alkotás létrejöttének izgalma és szenvedése tartotta és tartja a mai napig össze a Budapesti Vonósokat, ami, ha nem szerencse, akkor az egyik legnagyobb eredmény, amire érdemes büszkének lennünk.” Alapítójuk, Botvay Károly fogalmazott így az együttesről, melynek zenészei egytől egyig a szólistákra jellemző lelkesedéssel és intenzitással játszanak. A Budapesti Vonósokat koncertmesterként Pilz János irányítja majd, az est házigazdája pedig a klasszikus és népzenei világban egyaránt otthonosan mozgó Mona Dániel lesz. Az előadásra elsősorban a 8–14 éves korosztályt várják a zenészek.

Program

Erkel Ferenc: Palotás

Rózsavölgyi Márk: 3 csárdás

Erkel Ferenc: Brankovich György -kolo

Lajtha László: 10. vonósnégyes I. tétel

Weiner Leó: Divertimento II. és V. tétel

Művészek

Budapesti Vonósok

Góbé zenekar

Németh Mátyás koncertmester

Vizeli Máté zenekarvezető

Mona Dániel házigazda

Botvay Károly művészeti vezető

 

 

A koncert házigazdája: Mona Dániel

A Budapesti Vonósok évadnyitó hangversenye
Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 1.
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében I.
Adventi Muzsikálás
Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 2.
Karácsonyi Oratórium BWV 248 (I., II., III. kantáta)
VÁLTOZÁS! - Farkas Gábor és a Budapesti Vonósok koncertje
Előszilveszteri koncert a Hot Jazz Banddel
Szőke Zoltán és a Budapesti Vonósok - Múlt és Jelen
Mendelssohn közelében I.
Karácsonyi Oratórium BWV 248 (IV., V., VI. kantáta)
Fassang László és a Budapesti Vonósok koncertje
Richard Strauss - maraton
Társasköri kamara I. - Klasszikus romantika
HANGOLÓDÁS - Ifjúsági hangverseny a Góbé Zenekarral
Operajátszóház - Purcell: Dido és Aeneas
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében II.
Mendelssohn közelében II.
Balázs János és a Budapesti Vonósok (Lutry - Svájc)
Társasköri kamara II.
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében III.
Bach: János-passió BWV 245
Bach: János-passió BWV 245
Berecz András, Berecz Mihály és a Budapesti Vonósok koncertje
Operajátszóház - Mozart: Don Giovanni
VÁLTOZÁS! - Szokolay Ádám és a Budapesti Vonósok - Múlt és Jelen
Mendelssohn közelében III.
Ifjú tehetségek a Budapesti Vonósokkal
A Bach-hét záró hangversenye
Miből lesz a cserebogár?
Lencsés Lajos és a Budapesti Vonósok
Szép Bence - Interaktív stand up vs. Komolyzene
Oláh Dezső Vibratone Quartet - Bartók in Blue
Szalóki Ági és a Budapesti Vonósok
MEGNYITÓ KONCERT - Pálfalvi Tamás és a Budapesti Vonósok
A Hot Jazz Band és a Budapesti Vonósok koncertje
Az úrhatnám szolgáló - vígopera
Vörös Eszter, Másik János és a Budapesti Vonósok
Völgykomolyzene - Művészetek Völgye
A Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese - Művészetek Völgye
Ars Sacra Fesztivál - Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese
"A világ, mint lehetőség integet" - Vörös Eszter, Másik János és a Budapesti Vonósok koncertje
Zenezsámoly - Ötven perc alatt a Föld körül a Budapesti Vonósokkal
Alapérzelmek a zenében - Szomorúság
A zene fővárosai: PRÁGA - Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok
Itáliai körúton a Budapesti Vonósokkal - Zeneakadémiai bérlet
Klasszikusok tükrében I.
Kiskorona - kamara I.
Ifjú tehetségek a Weinerből
"Állati jó" zenék - Zenezsámoly II.
A zene fővárosai: NÁPOLY – Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok
Karácsonyi oratórium 1.
Botvay 90
Klasszikusok tükrében II.
Karácsonyi oratórium 2.
Happy Birthday, Mr. Lencsés!
A titokzatos kotta - Zenezsámoly 3.
Változatok egy szopránhangra
Prokofjev-maraton
Itthon-Otthon - 1. „amit egy prímás ihletett”
Klasszikusok tükrében III.
Alapérzelmek a zenében - Harag
Kecskés D. Balázs szerzői koncertje
J. S. Bach: Máté-passió BWV 244 (1. rész)
J. S. Bach: Máté-passió BWV 244 (2. rész)
Csengery Dániel: Holle Anyó - bemutató
Harc és Diadal
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Itthon-Otthon - 2. „Így vigad a Magyar”
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Ligeti 100 - Ligeti és Mesterei
Ifjú tehetségek a Weinerből
Miből lesz a cserebogár?
II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál – A Nemzeti Énekkar és a Budapesti Vonósok koncertje
II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál – A Nemzeti Énekkar és a Budapesti Vonósok koncertje - TIHANY
Haydn-tól Erkelig Bősze Ádámmal
Langer Ágnes és a Budapesti Vonósok
Záróhangverseny a Budapesti Vonósokkal
Zenés tárlatvezetés a pápai Esterházy-kastélyban
Castle tours
A Rege
Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese - Művészetek Völgye 2023
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - Váczi Dániel és a Budapesti Vonósok
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - Seleljo Erzsébet és a Budapesti Vonósok
V. Óbudai ZeneZug Fesztivál - ifj. Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok
Lukács Miklós és a Budapesti Vonósok
A Szent Efrém Férfikar és a Budapesti Vonósok koncertje
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Zene Világnapja 2023
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
A 25. Jubileumi Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál Gálakoncertje
A Budapesti Vonósok jótékonysági hangversenye a Bethesda Gyermekkórház javára
Zene-Szó koncertsorozat - 1. Szimfóniák szárnyán
Csengery Dániel: Holle Anyó
Csengery Dániel: Holle Anyó
Klasszikusok tükrében
Ifjú tehetségek a Weinerből
Karácsony a Társaskörben
Bach: Karácsonyi oratórium 1. rész
Botvay 91
Bach: Karácsonyi oratórium 2. rész
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
A Budapesti Vonósok Jótékonysági hangversenye a Kárpátaljai Családokért Egyesület javára
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Csengery Dániel: Holle anyó
Alma és Fája koncertsorozat - Kelemen Barnabás, Kelemen Gáspár és a Budapesti Vonósok
Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok
A Budapesti Vonósok Jótékonysági hangversenye a Csodalámpa Alapítvány javára
Zene-Szó koncertsorozat - 2. Kis éji muzsika

Közelgő koncertjeink